2012. július 29., vasárnap

Erre-arra


Hát igen... A fenti képen a Balaton látszik július 22-én, Balatonföldvárnál. Nem volt kimondottan strandidő, de azért muszáj volt kicsit pancsolni a gyerekeknek...


Tegnap Pécs volt az úticél. Viki a Hoppla meséiből megismert több nevezetességet, azokat meg kellett nézni végre. Anya pedig elmehetett a fonalas boltba... Ott pedig sok szép fonal várta már szépen összekészítve. :))







Nagyon meleg volt, rengeteget sétáltunk, Minden szép volt. Vikinek nagyon tetszett, hogy a meséből, képekről ismert helyeket láthatta, ott szaladgálhatott a színház előtti csíkokon, több szökőkutat is közelről megvizsgálhatott, szaladgálhatott. Szép nap volt.



2012. július 23., hétfő

2012/28.

SBS megint. 
Már a múltkori is úgy született, hogy volt két nagyon vékony fonal... Volt még más színekből is. Három. Így aztán 3 szálat fogtam össze: egy halvány orgonalilát, egy szintén halvány bordós rózsaszínt és egy kézzel festett lilásat (Mázsa Vikitől kaptam tavaly, ő festette nekem), amiben ezek a színek is megvoltak. Összefogtam őket, és mivel tetszettek így együtt, 5-ös tűvel átváltoztattam őket egy kendővé. 
Szép lett: puha, meleg. 
116 g fonal fogyott el hozzá.
Most pedig valószínűleg kötni fogok, nem horgolni. A múltkoriban elkezdtem egy egyszerű bordó kendőt két szállal Kid Mohairből. Azt fogom folytatni, de elkezdek egy stólát is,amihez ma láttam meg a mintát a kötős-horgolós csoportban. Csak keresnem kell hozzá megfelelő fonalat.

A hétvégén a Balatonnál jártunk. Nem volt hideg, de nagyon fújt a szél. Persze azért bele kellett menni a vízbe a gyerekeknek. Amikor kijöttek, Viki első kérdése: Mikor lehet megint bemenni? Pedig láthatóan fázott... Persze még egyszer bement.
Jó kis kaland volt. A volt kolléganőm és családja ott nyaral, meglátogattuk őket szombaton este. Sátorozni készültünk, de aztán másként alakult. Esett az eső...  5 gyerek, 4 felnőtt. Jó volt együtt az eső és a strandidő hiánya ellenére. A társaság, a jókedv, a Scrabble-partik... Szeretem, hiányzott nagyon.

Tegyük a fővárosban lakás előnyei közé: másfél óra alatt ott lehetünk pl. Balatonföldváron. Amikor Makón laktunk, rendszeresen jártunk oda nyaralni a kollégákkal, barátokkal. Általában 4 (inkább 4 és fél) óra volt az út...


2012. július 17., kedd

2012/27.

Újabb SBS. Pedig unalmas horgolni. De olyan szép....
Ez most egy (illetve két) kb. 3 éve várakozó kézzel festett fonalból készült, amit Sárdi Melinda festett. Azért van zárójelben, ami ott van, mert ez a fonal nekem nagyon vékony (1400m/100g), így csak két szállal fogtam hozzá. Szerencsére két gombolyag sárgám volt, az egyik narancsosabb árnyalatú. Sajnos a képeken nem látszik a két fonal színe, de egyben akkor is szép.


3 és feles tűvel horgoltam. kifeszítve szép szellős lett. 72 g fonal kellett hozzá, szóval van még, talán stóla lesz belőle majd.
Talán látszik, hogy a sarkait a szivacs alá kellett fordítani, ugyanis nagyobb lettmint Viki régi, a kiságyában használt szivacsa...

2012. július 16., hétfő

2012/18-26.




A stóla kivételével csak apróságok...
A stóla Alba fonalból készült, a Facebook kötős-horgolós csoportjában, Colchique stóla. Még nem blokkoltam. (Az valahogy mindig elmarad, illetve sokáig várat magára.) A kis virágok a japán virág változatai, egy részük a Küldj egy virágot! felhívásra születtek. A két pici takaró régi műszálas fonalból készült, játék babának azért jó lesz.




2012. július 1., vasárnap