Most nem mutatok semmit, mert darabban van, eléggé kezdeti stádiumban az Ercsu tervezte stóla és a Krókusz által megálmodott kendő is. Majd párhuzamosan kötöm, bár azt nem szeretem.
A héten megvolt a szóbeli érettségije Gábornak. Nagyon dicsérték, ügyes volt, felkészült, intelligensen felelt. Büszke vagyok rá.
Kedden kötős délelőttöt tartottunk Marcsinál. A gyerekek is jöttek, volt jó sok fiú és az én Vikim. Jövő héten folyt. köv.
Tegnap a nagy vihar sok jeget hozott hozzánk, de szerencsére nagy kárt nem csinált. Félelmetes volt, sokáig verte a párkányt, a redőnyt a jégeső. Utána állt az udvaron a víz, a tetejét pedig beborította a jég...
A város határában a kukoricát tövig leverte, alig lehet felismerni a növényt... Borzalom.
Jóval zárom: ma délután Orosházán voltam közös kötésen, amit Gabella szervezett. Egy cukrászda előtt kötögettünk, beszélgettünk, mutattunk egymásnak sok szépet. Amandától Tildás szívet és epret kaptunk. Volt fonalsorsolás, kötőtűsorsolás, ajándékozás (fényképeket nem készítettem... sajnos).
2010. június 19., szombat
2010. június 12., szombat
Adamas

Elkészült az Adamas kendő is.
Anyaga: 10 deka "uruléc"
Tűméret: 3,5
Nem tudom, hányszor ismételtem a Chart 2-t, addig, amíg a fonal tartott. Kb. 2 méter maradt.
A kép a blokkolás közben mutatja, nem kicsi. Könnyű, vékony, mégis meleg. Kati barátnőm talán már holnap örülhet neki.
Ma nem volt alkotás, ballagáson voltunk. Füzy barátnőm középső lánya, Ági ballagott. Irtózatos meleg volt, estére kifáradtunk rendesen, főleg a meleg miatt.
Remélem, a mai kötős talikról hamar lesznek beszámolók, kíváncsian várom a bejegyzéseket.
2010. június 11., péntek
Közös kötés-horgolás-varrás

A mai kellemes (?) délutáni melegben összejöttünk néhányan Makón egy kis közös alkotásra. Nagyjából három órányi kötés és bökés következett ezután sok nevetéssel. A csajos klub tagjai (Limara, Timi, Dóri, Sziszi, Erzsike meg én) mellett Horváthné Marika és Jutka alkotott még a padon, sőt két gyerek, Sziszi kislánya, valamint az én fiam, Bálint is ott volt. Limara épp kötést próbált egy csipkekendőhöz, Timi egy horgolt felső mintáját próbálta, Dóri egy csipkemintát kezdett el, Sziszi és Erzsike xszemezett. Marika egy csodálatos és nagy Szamosközy gobelint varrt, Jutka egy Kirit kötött, Szilvi is varrogatott kicsit (két görkorizás között), Bálint meg láncszemeket horgolt (ennyit tud egyelőre, ebben már nagyon jó). mielőtt bárki rákérdezne: én nem nagyon alkottam, mivel az este elkészült Adamas után nem kezdtem újba, csak dumáltam meg segítettem annak, aki igényelte. Nem kell semmi nagy dologra gondolni, nem vagyok én olyan nagy kötőfenomén, de aki most kezdi, annak tudok segíteni egy kicsit.
Nézgelődtünk is: mindenki hozott néhány kész munkát: kendőt, keresztszemes képet, stólát. Gyönyörűségeket láttunk.
Sajnos csak néhány képet tudtam készíteni, mert a gépem kártyája megtelt... De Marcsi is csinált képeket, olyan kép is van, ahol mindannyian szerepelünk. Ő is ír beszámolót. Addig a fenti képeket lehet nézegetni. Sajna még nem nagyon tudom rendezgetni őket...
És a Napmadár fonal az enyém lett! Köszönöm a Barkafonalnak a felajánlást!
Szerintem jól telt a délután. Abban maradtunk, hogy a Maros-parton is lehetne valami hasonló összejövetel, oda még a családtagok is jöhetnének. Lehetne akár főzni is. Jó ötlet, nem?
2010. június 7., hétfő
2010. június 5., szombat
Beszámoló
A tegnapi délután és kora este csodálatos volt!
Isáék 4 óra körül értek Makóra. Úgy üdvözöltük egymást, mint akik régóta barátok. (Ez igazából így is van, hiszen az interneten sokat "beszélgetünk" már hónapok óta.) Borongós idő volt, de sétáltunk kicsit a városban. Megmutattuk a sok felújított épületet, a szobrokat. Sétáltunk a Hunyadi utcai hársfák alatt. Beültünk egy kávéra a Koronába, és ott is beszélgettünk.
Még a "hivatalos" beszélgetés előtt megajándékoztuk egymást. Izától saját könyveiből kaptam (az egyiket még nem is olvastam, mert nem tudtuk megszerezni). Az én piros csipke stólám most gazdára talált Iza személyében. Szereti a piros színt, nagyon illik hozzá. Szerintem örült neki.
A találkozó:
Sokan eljöttek, nagyon sokan. Ott voltak az olvasókörösök, a barátaim (Limara, Timi, Ildikó, Kati), a kolléganőim.Persze mások is, de nem mindegyiküket ismertem személyesen.
Izától szinte mindegyikük olvasott már.
Én kérdeztem, Iza mesélt. Sokat, szórakoztatóan, humorosan (fantasztikus a humora!), élvezetesen. Az életéről, az írásról, a magyar nyelvről, a hőseiről, a zenéről, a festésről. Felolvasott egy rövid humoros írást. Aztán dedikált. A többiek bejegyzéseit nem olvastam, de nekem mindegyik könyvbe valami nagyon nekem szólót.
Mire elbúcsúztunk, már jóval elmúlt 8 óra.
Nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért azon túl, hogy a könyveit olvashatom, személyesen is ismerhetem őt. Biztos vagyok benne, hogy eljön máskor is hozzánk, méghozzá hamarosan.
Addig is: olvassátok a könyveit, a blogban megjelenő írásait, látogassatok el a honlapjára!

2010. június 3., csütörtök
Kössünk együtt!!

Ma reggel megint összefutottunk a csajokkal (így 40 körül valahogy már csak a 100 éves tűnik öregnek, az 50-es is fiatal, pedig 16 évesen a 30 évest is ősöregnek tartjuk).
Nagyjából meg is állapodtunk a közös kötésben.
Mostanság több helyen szerveződnek kötős összejövetelek. Sajnos se Monorierdőn nem voltam, se Orosházára, se Siófokra nem tudok elmenni.
De mi is szervezünk Makón.
Ideje: június 11. (péntek) délután 4 körül
Helye: Makó, a Korona melletti szökőkút környéke
Jöjjön, akinek van kedve egy kis közös kötögetéshez, horgoláshoz, dumáláshoz!!
Mindenkit várunk, aki szívesen töltene néhány órát a "tűs hobbit" kedvelők társaságában.
Visszük az aktuális munkát, de persze szívesen megnézzük egymás kész alkotásait. Én az új kendőket viszem, mert azokra büszke vagyok.
Limara is felteszi a felhívást. Akit érdekel, jelezheti előre kommentben vagy bármelyikük e-mail-címén a részvételi szándékát. Ötnél már biztosan többen leszünk, így lesz egy kis meglepi a Barkafonal jóvoltából.
Addig is, míg eljön (na nem Joe Black, hanem) a jövő péntek, egy emlékeztető a holnapi kulturális programra:
18 órakor találkozhatunk Isa Schneiderrel a makói könyvtárban.
Beszélgetés, dedikálás, kedvezményes könyvvásárlási lehetőség.
Oda is várjuk az érdeklődőket.
2010. június 1., kedd
Jó

Nagyon jó volt a délelőtt!
Marcsi finomságokkal várt (kiemelem az ottlétünk alatt sült Hajtoványt...), aztán persze többet dumáltunk és nevettünk, mint kötöttünk. Különben is tud kötni, csak a kendőkötéssel ismerkedik most. Olyan érdekes: mi egy suliba jártunk, ugyanaz a tanárnő tanított kötni, ugyanúgy szedjük fel a szemeket, kézről.
Közben a kötés kapcsán felmerült, hogy itt is kellene egy nyilvános helyen való kötős (horgolós) összejövetel, ahova csatlakozhatnának a helyeik, illetve azok, akik el tudnak jönni. A részleteken még gondolkozunk, aztán meghirdetjük. Marcsit rengetegen olvassák, sok közelben lakó is, egy kis kötögetős banda összejön majd. Részletek hamarosan.
Marcsi, Timi és Dóri új barátok nekem, de ez már nem érződik a kapcsolatunkon. Jókat tudunk beszélgetni akármiről. Most főleg jót tettek nekem.
És... Marcsi/Limara hozott régi kötős újságokat a tesójától. Azokat is lapozgattuk. Sok jó ötletet merítünk belőlük. Az egyikben szuper kötött kislányruhákat találtam. Vikinek jó lesz.
Az egyik képen ő látható. Betekerte magát egy régi ágytakaróba, és cumikál. Most tanulta meg az ujjai nevét, és a jobb hüvelykujját néha szopisnak hívja, nem véletlenül...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)