Lemon curd

Na pláne ha Meyer citromból készül.
Ha már itt élünk, aztán meg elém jött a Lehel csarnokban, vettem M.citromot. Készítettem is a fenti nevű krémet. Egy részét elkevertem mascarponéval, mákos sütibe kentem. Elfogyott. Ma, míg hazafelé tartottam a 220-assal, eszembe jutott, hogy kalács... Hokkaido... Lekenve a citromos krémmel... Megszórva csokilencsével...

Már kel a formában...
A ...-nál lehet nyelni nagyokat...

Mivel ez nem gasztroblog, képet ne várjatok!

(És az iskolai "élményeimről" egy szó se essék!)

...

Van úgy, hogy az ember nagyon nagy árat kell fizessen valamiért...
Például most.

2012/5-6.

A képeken a két utolsóként elkészült darab látható. Ennyi és nem több. A napjaim mostanában másról szólnak: a munka korábban is megvolt, de most hozzájön a BKV-zás, amit olvasással teszek tartalmassá, bár reggel 6-kor kevéssé vágyom a betűkre..., meg az egyesült család több időt igényel a házi munka tekintetében. Nem kell ragozni, mindenki tudja, miről beszélek.
E pillanatban épp harci sebesült vagyok, mert amikor a jénai tetejét vettem le a kenyér kisülése után, jól leégette a kézfejem a forró gőz. De mindig sietni kell... Most csend van egyébként, a két kisebb és a családfő elmentek valahová, a nagy meg még alszik... Legény volt ugyan éjjel, de nappal nem nagyon tud az lenni...
Közben sült kenyér, kel a kalács, mindjárt készítem a sütibe a krémet (a tegnapi csajos klubban isteni finomságok voltak, Foncsi tortájához próbálok ma hasonlót elkövetni a Makóról hozott házi túróból), közben persze készül a mai és a holnapi ebéd (részben már elkészült) azokból a hozzávalókból, amik nem fértek be sz itteni kis fagyasztóba, de el kellett hozni tegnap a kisvárosból, hogy ki tudjuk kapcsolni az áramot.

Igen, tegnap ott jártunk. Ahogy az autópályáról leértünk, egy másik világba érkeztünk: minden csupa hó, sajnos az utak is. Egyszerűen nincs eltakarítva a hó. Nem a járdákra gondolok elsősorban, hanem a főbb és kisebb utakra. A központban is jártunk, katasztrofális a helyzet. Így nem csodálom, hogy tanítási szünetet rendeltek el: kb. lovas szánnal vagy PSZH-val lehetett volna közlekedni az utakon. Persze sok helyen a járdán is a fél méteresről 25 centisre taposott havon kellett sétálni a -15 fokban.

Viszont volt csajos klub. Sajnos nem tudtam végig ottmaradni, de amíg ott voltam, eszméletlenül jól éreztem magam. Hiányoztak... Hát igen. Itt egyedül vagyok, baráti kapcsolatok nélkül... Nem panasz ez, csak tényközlés. Ennyi idősen és ennyi rendelkezésre álló idővel nehéz új kapcsolatokat kialakítani. Visszakaptam a családomat, de ez némi lemondással is jár. Nem bánom, de attól még hiányoznak sokan a régi életemből. Még a tanítványaim jó része is, akikkel már megszoktuk egymást, akik közül sokakat megkedveltem.

Ami nagyon jó: Viki imádja az ovit, nagyon hamar beilleszkedett, az utóbbi 2-3 hét már teljesen
problémamentes volt, az óvó nénik is mondták, hogy semmi szomorkodás nincs a nap folyamán, mindenben részt vesz, jókedvű, stb. Sokat mesél az oviról, de emlegeti a régi ovit is. Néha elsoroljuk a makói ovisok nevét a jelükkel együtt.
Minden érdekli, külön program a metrózás, villamosozás (most is tömegközlekedve mentek el valahová), a közeli erdőt is meg kellett már nézni, a Hősök terén is szaladgált. Sok itt az élmény, az új inger, amit gyorsan befogad.
Ami Makón nagyon nehéz volt, az itt megoldódott: este időben fürdik, mesélés után alszik, reggel pedig magától kel jókedvűen. Én ebből kimaradok, mert akkor én már ülök a tömegközlekedés valamelyik járművén. Másból is kimaradok, mert Apa viszi reggel oviba (nem viszi, mert gyalog mennek az igen közeli oviba), délután pedig legtöbbször Bálint megy érte.
Ez hiányzott neki Makón: a többiek. De most itt vagyunk mind együtt! Végre!

2012/4.

Az elmúlt hét az új munkával, ill. munkahellyel való ismerkedés jegyében telt. Meg persze az utazgatásba is bele kellett már kóstolni. Szokatlan, fárasztó. Ez van. Egy vagyok a sok arctalan utazó közül, akik zombiként lépdelnek a metróhoz korán reggel.
Az sem véletlen, hogy a hét második felére valami vírus rám támadt. Természetesen nem adtam fel, de azért 6 órát végigbeszélni nehéz, ha köhögsz, fulladsz és a hangod elhagy. Az első órákon még nem élhetsz olyan praktikákkal ebben a helyzetben, amikkel később már igen. De végére értünk a hétnek, lehetett kicsit regenerálódni, gyógyulni.
Közben egy apróság is elkészült. Igen, apróság, mert máskor ez két rövid este (néha egy kicsit hosszabb). Most pedig elkezdtem a múlt héten, aztán letettem, hét közben nem haladtam vele, csak tegnap fejeztem be.
Egy kékes kendőcske rövidített sorokkal:

Egy hevenyészett blokkolás közben látható a kicsike. Ennyire futotta.
Ágitól vettem tavaly a félgyapjú fonalat. Olyan 160 szemre kezdtem, kötöttem pár sor lustát, aztán rövidített sorokra tértem át. A sorok végén sz utolsó két szem előtt fordultam. Így kapta meg a formáját. Amikor elfogytak a szemek, úgy jártam el, ahogy Ercsu Auróra kendőjénél: átszedtem egy tűre az összes szemet, aztán úgy kötöttem egy sort, hogy a rövidítési egységeknél (most 2 szemenként) egy ráhajtást készítettem. Így keletkezett egy lyuksor. Aztán kötöttem még néhány sort sima-, majd néhányat lustakötéssel. Ennyi.

Nyakba lehet tenni, sálként funkcionál majd.
3 és feles tűvel kötöttem.
84 g fonal fogyott el hozzá.

2012/2-3.

A baktussal párhuzamosan készült ez a horgolt kendő:

A Barkáéktól származó fonalat még tavalyelőtt kaptam, amikor a kötős találkozókat először tartottuk. Ezt az orosházi találkozón nyertem. Elise shawlt horgoltam belőle 4és feles bambusz horgolótűvel. Súlya: 72 g.

Mivel nem szoktam egyszerre több darabot kötni/horgolni, így most megint dilemmáztam, hogy mibe fogjak. Aztán hirtelen befutott egy "rendelés" egy telefontokra. Az is elkészült:

A fonalat (pamut a Lidl-ből) Orsitól (Altair) kaptam még régebben, de csak 14 g kellett belőle a tokhoz.

És akkor most mit kezdjek el????

2012/1.

Azt hiszem, jó lesz, ha számozom az idei darabokat.
Az első egy vastag baktus. Bálint kérésére készült 50% gyapjút tartalmazó fonalból, ami Ágitól került hozzám tavalyelőtt. 15 deka, vastag, meleg. A korai hidegben melegíti majd a fiam nyakát a suliba tartó utazás közben.

Más.
Elolvastam Fejős Éva Hello, London c. könyvét. Olvassátok el! Nagyon jó!!!

Az elmúlt napokról

A múlt hét a búcsúzás és az egyedüllét hete is volt. Az iskolában lezártam a jegyeket (és kicsit a múltat is...). A kollégák is elköszöntek tőlem, csodaszép ajándékot is kaptam Tőlük: ékszert, egészen pontosan ezüst fülbevalót. Nem kicsit kedvelem az effajta ékszert. Ez azért érdekes, mert gyűrűt és láncot egyáltalán nem szoktam hordani (persze ez most változhat... erről később), a fülbevalókért viszont odavagyok. Mostanában bővült a készletem néhány érdekes darabbal, bár azok nem nemesfémből készültek.


És hogy miért volt az egyedüllét hete? Viki annyira jól érezte magát Pesten a szünetben, hogy arra gondoltunk, nem biztos, hogy jó lenne visszarángatni Makóra. El is kezdett itt járni az új oviba. Szépen alakul is a dolog. Igaz, a héten a reggelek kicsit szomorkásak voltak, kis pityergéssel, de aztán mindig azzal jött haza délután, hogy milyen jó volt az oviban.
A fentiek miatt én voltam Makón egyedül. Nagyon fura volt, nem találtam a helyem. Nagyjából 20 éve nem volt olyan, hogy teljesen egyedül lettem volna otthon, pláne napokig. Nem is haladtam semmivel. Egy szemet nem kötöttem, egy láncszemet nem horgoltam. Tébláboltam.


Szombaton csajos klub volt, szintén a búcsú jegyében. Persze mindenféle meglepivel készültek a barátnőim. A nagy közös ajándék egy nagy torta volt, amit Ildi és Erzsike követtek el. De ezen kívül még sok-sok ajándékot kaptam: egy Addi ergonómikus horgolótűt, egy határidőnaplót, ami egy Jutka által xszemezett borítót is kapott, egy gyönyörű fadobozt, amibe Marcsi saját kezűleg beleírt néhány fontos receptet, Timitől gyöngyszövött nyakláncot (ezért fog megváltozni az ékszerviselési szokásom), Dóritól csodaszép szíveket, amiket a blogjában meg lehetett csodálni a héten. Ugye nem maradt ki semmi? Ha igen, akkor szóljatok!

Vasárnap délelőtt indultunk a szombat este Makóra érkező családfővel. Az indulás nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztük. becuccoltunk az autóba, tankoltunk, indultunk. A városból még alig jöttünk ki, a kisautó okádta a füstöt, büdös volt, de nagyon. Vissza óvakodtunk, szerelőhöz mentünk. (Közben majdnem belementünk egy Passatba...). A kocsinak semmi baja, de a benzin az nem volt nagy minőség... Megnyugtatott az ismerősünk, hogy induljunk nyugodtan, nem lesz gond. És így lett. (Na jó, nem nyugodtan indultunk...) Aztán meg érkeztünk, gond nélkül.

És a mi közös családi jövőnk elkezdődött...

Voltam az új munkahelyemen, megvan az órarendem. Külön köszönet az összeállításért, mert csak kétszer kell első órára mennem, így nem kell minden reggel 6 előtt indulnom. Sőt, ha a végzősök elballagnak, csak egyszer lesz első órám.

Most készülök, átnézem a könyveket, az érettségin agyalok, stb.

Persze a kreatív oldal csak nem hiányozhat most már. Ahogy visszajöttem, Bálint kért egy újabb sálat, így baktus lesz az idei első darab valószínűleg. De ma egy Elise shawl horgolását is elkezdtem. Mivel a baktus kék, a komorság ellensúlyozására sárga fonalból lesz a kendő.

Most várom haza Vikit, mert reggel az volt a kívánsága, hogy a fiúk menjenek érte.

Most pedig befejezem, mert hazaértek...