Szeretek kendőt kötni, de horgolni is.
A legutóbbi bejegyzésben kendők voltak. A maiban is kendők lesznek. :)
Gyalus Kati tervezett egy kendőt, ami légiessége, szellőssége miatt a tavaszi szellő nevet kapta. Kétszer is elkészült, mindkétszer Angora Goldból.
Nagyon kedvelem Heidi Alender kendőit. Sorra is veszem őket. Egyelőre készült két Titanium, egy Kaihola és egy Eyeblink.
Titanium Flotte Socke Kolibriből:
Titanium SMC Tahitiből:
Kaihola Flotte Socke Kolibriből
Eyeblink SMC Cotton Bamboo Batikból:
2015. augusztus 31., hétfő
2015. augusztus 30., vasárnap
Ezek készültek mostanában
Az idén is sokat kötöttem, horgoltam, de ez a blogolás nem ment. Nem is hiányzott. Most, amikor kezdődik a tanév, úgy gondoltam, felteszek ide néhány képet az idei termésről. Az, hogy lesz-e folytatása a blogos adminisztrációnak, majd elválik.
Az egyik minta, amit sokszor megkötöttem, a Boneyard kendő, lányos verzióban, ráhajtásos szaporítással.
Különböző méretek, különböző fonalak...
MIvel nagyon szeretem a Himalaya Mercan fonalat, sokat kötök belőle. A kendők közül az 1., a 3. és a 6. ebből a fonalból készült. A 2. képen a Red Heart Boutiqique Unforgettable fonalából kötött kendő látható.A 4. kendő két fonal összefogásából született: a Drops Fabel nevű zoknifonalát fogtam össze Red Heart Fina DK nyers színű változatával. Az utolsó két képen is két fonal házasságából származó a kendő: piros Díva és egy különleges fonal, az Ice Yarn család Fiona Mohair nevű fonala a szülei.
Nincs már itthon mindegyik kendő, mert több is ajándék lett.
A Gombolyag Magazinban megjelent horgolt kendők közül is elkészítettem néhányat, a Szerencse kendőt többször is. Az elsőt Dívából, a másik kettőt Bamboo Fine-ból.
A 3. számból a Varázslat kendőt horgoltam meg Baharból.
A nagy szerelem, a nagyiminitás kendő. Ebből is horgoltam néhányat: az elsőt Bellából, a másodikat Bodrumból, a harmadikat Perlinából:
Ennyi elég is egyelőre. :)
Aki ennyi képet megnézett, annak gratuláció jár.
Készültek még babatakarók és persze Viki idén se marad új kötött-horgolt ruhadarabok nélkül. De ezeket majd máskor mutatom meg.

2015. május 11., hétfő
Idei első
Nagyon leálltam a blogolással...
Ennyi időt elmesélni is sok lenne, így hozzá se fogok.
Azok kedvéért, akik régen látták Vikit (még képen is), jöjjön egy május elsejei pillanatkép:
A valóságban még ennél is kevesebb foga van, épp az éjjel esett ki egy újabb. :)

2014. november 14., péntek
Könyvek
Régen könyvekről is írtam...
Olvasok ám most is (mindig), de az olvasottakról nem sikerül írni. Pedig idén is voltak igencsak emlékezetes könyvek a kezemben (el is olvastam őket).
Úgy alakult, hogy háromkötetesek is jöttek sorra. Szeretem, ha egy könyv hosszú, sok-sok oldal, akár több kötet, abban jól meg lehet merítkezni, hosszan követni sorsokat, életeket.
Most nem írok bővebben, de megemlítek néhányat a számomra nagy élményt nyújtó könyvekről.
Elsőként egy fantasztikusan jó regény, egy erdélyi bárócsalád története talált rám. Az a helyzet, hogy a könyveket nem ismertem, a mostani munkahelyemen együtt dolgozom az írónővel, aki szintén tanár, az egyik szakunk, a történelem közös. Amikor idekerültem, akkor hallottam egy kollégától, hogy Zsuzsi írt, illetve ír. A könyve első két részét elolvastam, közben elkészült a harmadik is, éppen az idei Könyvhétre jelent meg. Olvassátok el!
(A pontosság megkívánja, hogy leírjam: nem közvetlen folytatásai egymásnak a kötetek.)
Az igazán hosszú, összesen 3000 oldalas nagy olvasmány Ken Follett Évszázad trilógiája volt. Az első két kötetet már beszereztem korábban, de megvártam a harmadik megjelenését, akkor olvastam el mind a három kötetet. Óriási élmény volt végigkövetni a családok történetét a XX. században. Azt hiszem, ha minden középiskolás elolvasná akkor, amikor a század történelmét tanulja, igazán megérthetné, átérezhetné a lényeget: az emberek hogyan éltek ebben a században, a nagy háborúkban, a forradalmak és diktatúrák idején, a faji megkülönböztetés világában, stb.
Egyelőre ennyi könyvekről. Folyt. köv.
2014. november 2., vasárnap
Mielőtt...
...megint beszippantanak a hétköznapok, még egy gyors bejegyzés.
Rajtam kívül még vannak, akik szeretik a lila színt. Közülük valakinek készült ez a horgolt kendő Angora Gold fonalból 4,25-ös tűvel. Ez a sokadik Szivárvány sálkendő...
Jó ez a huszonéves pelenkaszárító... Most épp a kendőt fektettem rá.
Ő meg itt a kisasszony. Az esti családi labirintusozás közben készült a kép.
Most pedig nagy levegő, és hajrá a téli szünetig! Ha jól gondolom, 7 hét van addig.

2014. november 1., szombat
Boneyard
Szép a Boneyard kendő. Egyszerű, mégis szép. Nem kell feltétlenül szuper és nagyon drága gyapjúból kötni, teljesen jó hozzá egy puha meleg akril is.
A nyáron Mercan Batikból kötöttem. A napokban Amanda tette föl az ő n. csodaszép Boneyard kendőjét, ami a kislányának készült egy gombolyag Everyday fonalból.
Annyira megtetszett, hogy másnap el is mentem a Gombolydába, ahol beszereztem két gombolyagot ugyanebből a színből (70301).
Aztán vívódtam egy darabig, hogy mekkora tűvel is kössem, végül nekem a 3 és feles Addi vált be.
Az éjjel már nem tudtam befejezni, muszáj volt fél 2-kor lefeküdnöm, de ma főzés közben csak sikerült a végére jutni. (Olyat kell főzni ilyen esetben, ami mellett nem kell ott állni :) )
Ilyen lett:

2014. október 31., péntek
Kendők még
A RH Boutique Unforgettable fonalakból készültek a következő kendők is. A nagyobb a Winery színből, a kisebb 1 gombolyag Candiedből.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)