Éjjeli gondolatok

Ilyenkor már nem szoktam írni, csak olvasni. De - bár látom, hogy fenn van Skype-on - a férjemet se akarom ma megint zaklatni a hülyeségeimmel, kapott már belőlük ma. Itt meg legfeljebb nem olvassa el, aki nem akarja, de mégis leírom, ami olyan, mintha elmondanám valakinek.
Talán az időjárás, a rengeteg eső teszi, de életkedv és életerő dolgában igencsak "hiányos" vagyok. Nincs kedvem semmihez, minden bánt, fáj. Mostanában nehezen viselem az életet. Az utóbbi napokban a kötést is félretettem, igaz, ma keményen 2 sort kötöttem a kendőhöz. Nem is olvastam, csak e-maileket, pedig ott sorakoznak a várakozó könyvek a polcon.
Ami ennél is rosszabb jel: nem is nevettem. Volt már ilyen időszakom az elmúlt 3-4 évben többször is, akkor a kisfiam megjegyezte, hogy : "Anya, mostanában sose nevetsz..." (De legalább azt nem látta, mennyit sírtam.)
Mostanában mintha szétesőben lenne az életem, én meg néha csak kívülről nézem, és azt kérdezem: ez velünk történik? Ugye nem? Pedig de.

Talán holnap jobb lesz, tartunk egy kis kötögetős délelőttöt a lányokkal.

Ja: nem ígérem, hogy máskor nem lesz nyavalygás.

Maradékok

A képfeltevést gyakorolom. A tegnapi bejegyzésben említett fonalak egy része a képeken. Az elsőn a vegyes maradék, a másikon fél kilónyi pamut. Abból valami majd lesz, de nem igazán szépek. Esetleg valakinek van jó ötlete? Vastagabb pamutok, kivéve a lilát, és nem ilyen fényesek, mint a képen. Horgolmányok lesznek, úgy érzem.

Lassan megyek folytatni a kendőt. Tegnap pár sort lebontottam egy korábbi kis hiba miatt, ami látszott. Azért 300-nál több szemet visszaszedni nem egy leányálom. De megvan, tovább is haladtam vele. Vékony, puha, majd meglátjátok... Talán a jövő héten elkészül.

Ez + az

Jó itt! Sok kedves e-mailt, megjegyzést kaptam. Örülök, csak bele kell tanulnom egy-két technikai részletbe, amivel a régi helyemen nem volt dolgom, ill ami ott másként működött. De megoldom, esetleg segítséggel. A blog persze arról szól majd, amiről a másik: kötés-horgolás, olvasás és a családunk élete.

Ma áramszünet volt nálunk 8 és 15 óra között. Tudtam én, csak elfelejtettem. ("Tudok úszni, csak most nem, jut az eszembe." Ki mondta, melyik filmben?)
Nem sütöttem kenyeret (mást se, mert villanysütőm van), nem mostam, nem vasaltam. Kötöttem az Adamast, amikor amúgy az előbbieket csináltam volna.De már 300-nál több szem van a tűn, így ezer év, mire végére érek egy sornak.

Feltérképeztem a szekrényt is, mivel kíváncsi voltam, mennyi fonalfalós fonalam van. Nem sok, másfél kilónyi. (Ez azt jelenti, hogy 10 kiló körül kezdtem, mert kb 8 és felet használtam el.) Ráadásul egy kupac (35 deka) csak kis mennyiségű vegyes maradék fonalból tevődik össze. Nem is nagyon van kedvem ezekből semmi különöset készíteni. Most kendőzök, ahhoz meg az újabb fonalakat használom.

Közben újraolvastam Isa Schneider-től Az orvosnők korán halnak című önéletrajzot. Most is tetszett. Kedvelem Isa humorát, ami néha kicsit fanyar, nincs híján az öniróniának sem. Nagyon várom a vele való személyes találkozást, ami június 4-én lesz. Makóra jön egy író-olvasó találkozóra, ahol én fogok vele beszélgetni. De inkább csak hallgatom majd én is. Aki tud, jöjjön el a makói könyvtárba! (június 4., 18 óra)

Költözés?

Úgy néz ki, egy időre új "lakást" kell keresnem a blogomnak. A blogspotra költöztetem. Itt már sok ismerősöm, blogbarátom lett az elmúlt egy évben. Ráadásul itt meg tudom jeleníteni a blogokat, frissülések sorrendjében, be lehet jelentkezni rendszeres olvasónak, stb... Lehet, itt is ragadok majd.

A félkész Adamast inkább nem mutatom, de majd jövök képpel, ha készen leszek vele.