Éjjeli gondolatok

Ilyenkor már nem szoktam írni, csak olvasni. De - bár látom, hogy fenn van Skype-on - a férjemet se akarom ma megint zaklatni a hülyeségeimmel, kapott már belőlük ma. Itt meg legfeljebb nem olvassa el, aki nem akarja, de mégis leírom, ami olyan, mintha elmondanám valakinek.
Talán az időjárás, a rengeteg eső teszi, de életkedv és életerő dolgában igencsak "hiányos" vagyok. Nincs kedvem semmihez, minden bánt, fáj. Mostanában nehezen viselem az életet. Az utóbbi napokban a kötést is félretettem, igaz, ma keményen 2 sort kötöttem a kendőhöz. Nem is olvastam, csak e-maileket, pedig ott sorakoznak a várakozó könyvek a polcon.
Ami ennél is rosszabb jel: nem is nevettem. Volt már ilyen időszakom az elmúlt 3-4 évben többször is, akkor a kisfiam megjegyezte, hogy : "Anya, mostanában sose nevetsz..." (De legalább azt nem látta, mennyit sírtam.)
Mostanában mintha szétesőben lenne az életem, én meg néha csak kívülről nézem, és azt kérdezem: ez velünk történik? Ugye nem? Pedig de.

Talán holnap jobb lesz, tartunk egy kis kötögetős délelőttöt a lányokkal.

Ja: nem ígérem, hogy máskor nem lesz nyavalygás.