2015. szeptember 12., szombat

Denim

Bár az idén Vikinek készült darabokat még nem mutattam itt, most egy folyamatban levőt hoztam.
Beleszerettem a Himalaya Denim fonalba. Abból készül ez a pulcsi.
A minta kiindulási alapja egy Sandra újságban látott modell volt, a kétféle csipkés mintát onnan lestem el. A pulcsi egyszerű téglalapokból áll össze, amiket a vállnál összedolgoztam (a 3 tűs leláncolással nagyon szép, nincs látható nyoma az összeállításnak), majd megkötöttem a nyakát. Most itt tart a pulcsi, és - bár lassan jó lenne, ha felvehetné Viki - egy ideje a kötős kosárban pihen.
Néhány fázisfotó következik.
Itt még csak a szegély csipkéje készült el:



Itt már a másik lyukacsos minta is elkészült:



Ezen a képen a jelenlegi állapot látszik. Már csak az ujjak hiányoznak.:

2015. szeptember 5., szombat

Babatakarók

A babatakaró készítése is kedves tevékenységem. Nekem már nem lesz kisbabám, unokám se lesz mostanában, így a környezetemben levő kismamák kapnak tőlem a születendő babájuknak takarót.
Idén is készültek már. AZ első kettő az korábbi időszakában, az utolsó, a horgolt pedig nyáron)

A Northern fonalból kettőt is kötöttem. Ugyanazzal a mintával, de nem ugyanannyi mintaegységgel. Így a méretük is különböző. Az egyik sárga, a másik halvány rózsaszín.





A Nako fonalcsalád Saten fonalából  az egyik kedvenc babatakaró mintámat kötöttem meg, most csak szívekkel, hófehérben (csak ezt a képet találtam):



Bella Batikból a hagyományos nagyis takaró is elkészült:


Ezután jönnének azok a darabok, amiket idén Vikinek készítettem, de közben elkezdődött a tanév...

2015. szeptember 2., szerda

Rövid ujjú kabátka

A Gombolydában van sok szuper fonal. Az idei új kedvencem a Denim. A nyári akcióban vettem is több színből. Elsőként a pinkes színűt dolgoztam fel.
Tavaly a Kötött Kedvenceinkben volt egy szép fehér kabátka, rövid ujjal. Alulról egyben kell kötni a karöltőig, csipkemintával kezdve, majd simakötéssel folytatva.
Tavaly elkezdtem Dívából, de aztán lebontottam, mert szerintem nem volt a fonal ahhoz a mintához jó.
Idén Denimből aztán elkészült. Mivel valahogy egyre lazábban kötök mostanában, vékony tűvel kellett kötnöm (2,75-össel). 
A magazinban levő modell csak a kiindulási alap volt, mert végül a fazonja közben alakult. (Ez nálam nem ritka. :) )

A csipkeminta az alján:


Viki kérésére 3/4-es ujjal készült el. Az szélét körbehorgoltam.
A kész kabátka, száleldolgozás előtt:


Készülőben egy újabb darab Denimből: eleje háta kész, válla összeállítva, nyaka kész, már csak az ujjakat kéne megkötni, hogy elkészüljön a lilás pulcsi...

2015. augusztus 31., hétfő

Kendők még

Szeretek kendőt kötni, de horgolni is.
A legutóbbi bejegyzésben kendők voltak. A maiban is kendők lesznek. :)

Gyalus Kati tervezett egy kendőt, ami légiessége, szellőssége miatt a tavaszi szellő nevet kapta. Kétszer is elkészült, mindkétszer Angora Goldból.






Nagyon kedvelem Heidi Alender kendőit. Sorra is veszem őket. Egyelőre készült két Titanium, egy Kaihola és egy Eyeblink.

Titanium Flotte Socke Kolibriből:




Titanium SMC Tahitiből:



Kaihola Flotte Socke Kolibriből



Eyeblink SMC Cotton Bamboo Batikból:




2015. augusztus 30., vasárnap

Ezek készültek mostanában

Az idén is sokat kötöttem, horgoltam, de ez a blogolás nem ment. Nem is hiányzott. Most,  amikor kezdődik a tanév, úgy gondoltam, felteszek ide néhány képet az idei termésről. Az, hogy lesz-e folytatása a blogos adminisztrációnak, majd elválik.
Az egyik minta, amit sokszor megkötöttem, a Boneyard kendő, lányos verzióban, ráhajtásos szaporítással.








Különböző méretek, különböző fonalak...
MIvel nagyon szeretem a Himalaya Mercan fonalat, sokat kötök belőle. A kendők közül az 1., a 3. és a 6. ebből a fonalból készült. A 2. képen a Red Heart Boutiqique Unforgettable fonalából kötött kendő látható.A 4. kendő két fonal összefogásából született: a Drops Fabel nevű zoknifonalát fogtam össze Red Heart Fina DK nyers színű változatával. Az utolsó két képen is két fonal házasságából származó a kendő: piros Díva és egy különleges fonal, az Ice Yarn család Fiona Mohair nevű fonala a szülei.
Nincs már itthon mindegyik kendő, mert több is ajándék lett.

A Gombolyag Magazinban megjelent horgolt kendők közül is elkészítettem néhányat, a Szerencse kendőt többször is. Az elsőt Dívából, a másik kettőt Bamboo Fine-ból.




A 3. számból a Varázslat kendőt horgoltam meg Baharból.



A nagy szerelem, a nagyiminitás kendő. Ebből is horgoltam néhányat: az elsőt Bellából, a másodikat Bodrumból, a harmadikat Perlinából:




Ennyi elég is egyelőre. :)
Aki ennyi képet megnézett, annak gratuláció jár.
Készültek még babatakarók és persze Viki idén se marad új kötött-horgolt ruhadarabok nélkül. De ezeket majd máskor mutatom meg.

2015. május 11., hétfő

Idei első

Nagyon leálltam a blogolással...
Ennyi időt elmesélni is sok lenne, így hozzá se fogok.

Azok kedvéért, akik régen látták Vikit (még képen is), jöjjön egy május elsejei pillanatkép:


A valóságban még ennél is kevesebb foga van, épp az éjjel esett ki egy újabb. :)


2014. november 14., péntek

Könyvek


Régen könyvekről is írtam...

Olvasok ám most is (mindig), de az olvasottakról nem sikerül írni. Pedig idén is voltak igencsak emlékezetes könyvek a kezemben (el is olvastam őket).
Úgy alakult, hogy háromkötetesek is jöttek sorra. Szeretem, ha egy könyv hosszú, sok-sok oldal, akár több kötet, abban jól meg lehet merítkezni, hosszan követni sorsokat, életeket.
Most nem írok bővebben, de megemlítek néhányat a számomra nagy élményt nyújtó könyvekről.
Elsőként egy fantasztikusan jó regény, egy erdélyi bárócsalád története talált rám. Az a helyzet, hogy a könyveket nem ismertem, a mostani munkahelyemen együtt dolgozom az írónővel, aki szintén tanár, az egyik szakunk, a történelem közös. Amikor idekerültem, akkor hallottam egy kollégától, hogy Zsuzsi írt, illetve ír. A könyve első két részét elolvastam, közben elkészült a harmadik is, éppen az idei Könyvhétre jelent meg. Olvassátok el!
(A pontosság megkívánja, hogy leírjam: nem közvetlen folytatásai egymásnak a kötetek.)


Varga-Körtvélyes Zsuzsanna - A Radnayak örökében




Az igazán hosszú, összesen 3000 oldalas nagy olvasmány Ken Follett Évszázad trilógiája volt. Az első két kötetet már beszereztem korábban, de megvártam a harmadik megjelenését, akkor olvastam el mind a három kötetet. Óriási élmény volt végigkövetni a családok történetét a XX. században. Azt hiszem, ha minden középiskolás elolvasná akkor, amikor a század történelmét tanulja, igazán megérthetné, átérezhetné a lényeget: az emberek hogyan éltek ebben a században, a nagy háborúkban, a forradalmak és diktatúrák idején, a faji megkülönböztetés világában, stb.

Ken Follett - Rózsa Judit(Szerk.) - A Titánok bukásaKen Follett - A megfagyott világ


Egyelőre ennyi könyvekről. Folyt. köv.