A nagy óvodás ballagott a múlt héten. Nagyon különleges volt ez a ballagás, ugyanis a csoportban csak ketten voltak nagycsoportosak. Az egész nap róluk szólt, ők voltak a középpontban. A ballagás délután pedig egy nagy buli volt tortával, tánccal, persze az ünnepélyes percek után. Viki csak másfél évig járt ide, ám annál nagyobb szeretettel ment nap mint nap íz oviba. Makón is szerette a Breki csoportot, emlegeti máig, de itt is jó helye volt. Talán az is jelzi, hogy mennyire nem volt probléma az oviba menés, hogy egész évben egyetlen napot volt itthon. Ha náthás lett, az biztosan a hétvégére jött ki rajta, és két nap babusgatás, pihenés után el is múlt. Nem is ezért írok, hanem azért, mert szeretném ideírni, milyen üzeneteket kapott a kicsiktől, a többiektől. Kis levélkéket vágtak ki kartonokból, azokra diktálták a gyerekek Vikinek (ill. Boginak) szóló üzeneteiket, amiket aztán szépen felragasztottak a dekorációba. Ma hazahoztuk, így megnézhettem őket úgy igazából.
Néhány példa:
"Jó volt veled mászókázni az udvaron"
"Szeretek veled egy asztalnál ülni, mert olyan nyugodtan ülsz."Sokat szoktam nevetni, mert vicceseket csinálunk veled"
"Szeretlek, mert szépen mondasz verset"
"Nagyon imádlak!"
"Hiányozni fogsz, mert sokszor a párod voltam és vigyáztál rám, amikor sétálni mentünk."
"Nagyon ügyes vagy a kártyás játékokban és a társasban."
"Jó volt veled, amikor várat építettünk."
Tüneményesek a kisebbek. Persze én tudom, melyiket ki mondta, ismerem a kicsiket, akikkel Viki egy csoportba járt. Édesek, ahogy megfogalmazzák, hogyan látják ők a társukat. Jó ötlet volt az óvó néniktől.
Még óvó nénikről: az elmúlt másfél évben a mindennapjaikban fotózták a gyerekeket. Közel 1500 képet készítettek, amiket most mindenki megkapott. Így látjuk azokat a pillanatokat, amikor nem voltunk velük. Az egyik legaranyosabb (az eddig megnézettek közül) az, ahol egy-egy képen megörökítették a gyerekeket csendes pihenő alatt. Imádom az alvós képeiket.
ha majd sikerül végignézni mind, kiválogatni a Vikiről készülteket, lesz egy jó kis albumunk.
Most még néhány hét ovi, amíg nekem meló van, aztán várjuk a sulit. Valójában ő már most is várja.
5 megjegyzés:
Milyen kedves gondolat! Szép emlék marad. :)
És gratulálok az ügyes jövendőbeli elsőosztályosnak. :)
De Rohan az idő! Viki már elsős lesz?
Gratulálok, és kívánom, hogy az iskolát is ennyire szeresse majd!
sok ilyen pedagógust a világnak! a ballagó Vikinek meg nagy ölelés!
Ez szívmelengető :)
Gratulálunk a kis ballagónak! Nagyon kedves ötlet volt a nevelőktől.
Megjegyzés küldése