2010. július 8., csütörtök

Matilda

Elkészült. Gyönyörű, vékony, könnyű.

Azért nem volt konfliktusmentes a kapcsolatom ezzel a nagyon vékony (1200m/100 g) fonallal és az egyszerű mintával. Már a vége felé jártam, amikor valamit elnéztem valahol, aztán vissza kellett bontanom 2 sort, amiből végül 4 lett (plusz az a sor, aminek a vége felé derült ki, hogy az előző mintasorban elrontottam...). Azért ezt a vékony fonalat a vékony tűre szemenként visszaszedegetni, az felér némi bántással. Mindegy. Lebontottam, visszaszedegettem a 350 körüli szemet. Na, ekkor döntöttem el, hogy nem lesz 10 ismétlés, csak 8. (A 8. ismétlés végén jártam ekkor.) A befejező csipke teljesen egyszerű, csak nem baj, ja az ember nem 2-ig, de 7-ig is tud számolni. Ez már az éjjel történt: a papíron rápillantottam a rajzra, 6 szem után van a ráhajtás, ill. az összekötés. Jó, megkötöttem, a sor végén nem stimmelt. Kicsit közelebbről is megnéztem, és rájöttem, hogy a 6 négyzet az 7...
Lebontottam, újrakezdtem. Így csak ma délelőtt fejeztem be.

Egész jó "csúcsos" lett:







Adatok:
Név: Matilda
Anyag: 70% baby alpakka, 20%selyem, 10% kasmír fonal (1200m/100g)
Színét Melindától kapta.
Méret: 160 cm széles, 90 cm hosszú, 52 gramm


19 megjegyzés:

Zazálea írta...

Ne panaszkodj, megérte! Mutasd magadon is!
Én egyébként nagyon összefirkálom a mintákat, pl. az üres négyzetekbe beleírom, hogy hány darab a sima, így csak ránézek és látom, hogy 7 kell belőle. Olyan is a mintám, olyan firkált. :o)
Viszont így is rontok.

Macus írta...

Rita!
Nem panaszkodom, csak a történet része ez is.
Azt nem ígérem, hogy rajtam is látható lesz. Nem is az enyém lesz, valószínűleg ez is ajándékba megy majd.

Ha 10-nél több szem van , én is bele szoktam írni, de ez olyan kevésnek látszott...

Anice kötős blogja írta...

Igen, nekem is a számolás a gyengém :))
de éjféltájt ezen nem is lehet csodálkozni.
Nagyon széép lett, aki kapja ott fog sorakozni majd másikért is!

Melinda írta...

Mindenképpen megérte a küzdelmet, mert nagyon mutatós lett!:)
És maradt még egy kendőnyi fonalad!;)))

Zazálea írta...

A "ne panaszkodj" nem azt jelentette, hogy ne károgj, hanem azt, hogy "nézd, milyen remek lett, megért mindent", tehát pozitív felhangja volt. Legalábbis annak szántam. :o)

Limara írta...

Macusom! ez megint egy csodás darab lett! nagyon ügyes vagy!:))

Kriszta írta...

Hú, meg wow, nagyon nagyon szép lett a kendő, szerintem is megérte!!!

Macus írta...

Köszönöm :))

A sok dicsérő szó miatt nagyon sajnálom, hogy nem tudok hetente 2-3 új kötött vagy horgolt darabot mutatni.

Amanda írta...

Az első sorban lakik az igazság: gyönyörű, vékony, könnyű!

Irenka írta...

Nagyon-nagyon ügyes vagy! A kendő szépséges. Ez a fonalösszetétel mesés lehet.
Még annyit árulj el, lécci, hanyas tűvel kötötted és mennyi fonal kellett hozzá. Köszi!

Macus írta...

Amanda!
Igen. :))

Irenka!
3-as tűvel kötöttem, 52 gramm fonal kellett hozzá.

egycsipet írta...

Tényleg gyönyörű!

Vera írta...

Nagyon szép lett. Hasonló képp jártam, megértem.Nekem 2 nap kellett, mire visszabontottam.

Kriszti írta...

Gratulálok! Nagyon szép lett a kendőd.

Macus írta...

Köszönöm, örülök, hogy nektek is tetszik.

Piszke anyóca írta...

Az előttem szólók mindent elmondtak. Egyszerűen gyönyörű!!! :)

Macus írta...

Orsi!
Köszönöm Neked is!

Csillagos írta...

Nagyon szépséges lett!!!

Strugamano írta...

de szép!