2012. február 16., csütörtök

...

Van úgy, hogy az ember nagyon nagy árat kell fizessen valamiért...
Például most.

25 megjegyzés:

Babi néni írta...

Remélem, hogy csak fonalról van szó! ♥

Macus írta...

Nem... és az "ár" sem forintban értendő..
De ha vállaltam,akkor vállaljam.

Kataca írta...

Ezt csak én nem értem?

Timi írta...

Mi történt? Publikus? :(

Akármi is, sok erőt, kitartást, napsütést!

Limara írta...

Mi baj Drága? :(

Újságíró Világvégén írta...

Macus, én idestova négy éve élek így. nincs mese.

nöné írta...

???

Macus írta...

Bocsánat,talán nem kellett volna írnom... Kifejteni nem tudom, félreérthetően meg pláne nem. Ezért lett talányos.
A lényeg: aminek ára van, az, hogy együtt lehessünk mindannyian. Az ár: a munka, amit végeznék, vagyis nem a munka, inkább azok, akikkel ezt végeznem kell: a diákok.Persze nem mind, de ahhoz éppen elég sokan vannak,hogy elgondolkoztasson. Olyan mély unintelligencia, a szocializáció hiánya, bunkóság, amivel nem tudok mit kezdeni. Ahogy mondani szokták: a szintjükre márpedig nem süllyedek le, mert ott ők az "erősebbek"...
Bármit megengedhetnek maguknak, semmi hatékony eszköz nincs a kezedben: esznek, isznak órán, telefonálnak, hangoskodnak, ordenáré módon szólnak egymáshoz ...meg amit el bírtok képzelni...és amit nem. Tanítsál itt irodalmat, beszélj értékekről szépségről, szeretetről, ami éppen jön. Ezt így nem lehet. Illetve lehet, de nincs értelme.
Te pedig nem emeled fel a hangod, nem arénázol, vársz, beírsz néhány szaktanárit (ami után ortájoznak, csapkodnak stb.) és akkor mi van? A világon semmi.
Semmi tudásuk, 15 évesen (9. osztály) fogalmuk sincs alapvető ismeretekről (na jó, van, aki ugyanebben az osztályban már 18 éves), de nem is akarnak semmit megtudni. Magyar az anyanyelvük, de se beszélni nem tudják, se írni nem tudnak ezen a gyönyörű nyelven.

Soleil írta...

Macus,ismerős az érzés:-( S ez minden évben fokozódik. Sokszor elgondolkodtam már én is azon, hogy érdemes-e ezt így tovább csinálni. Aztán a rosszabb napok után mindig jönnek a jobbak, a sok bunkóság között a néhány értelmes tekintet, a jobb érzésű kevesek, akikkel jó együtt lenni, adni nekik valamit magamból. S csináljuk tovább... S csak reménykedem, hogy lassan elmúlik ez a káosz, s a gyerekeink újra gyerekek tudnak majd lenni.

ercsu27 írta...

Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet. Nagyon sajnálom!

Szerintem ha akarnál, se tudnál a szintjükre süllyedni... Gondolom, másik állásra a mai helyzetben nem sok esély van.
Sok erőt kívánok neked!

Cilee írta...

Macus drága, kitartás.
Sejtem miről beszélsz. Én csak kicsiny ízelítőt kapok belőle, de sokszor én is kikészülök tőle.
Próbáld kizárni amennyire lehet és a naplóval együtt tedd le őket is a tanáriban, ne vidd haza a rossz érzéseket. Otthon -abban a kis időben- élvezd, hogy a családoddal lehetsz.

Annamari írta...

Ismerős. Én is tanítottam régebb. És megtapasztaltam ugyanezt. Nem értik meg, hogy nem az a menő, ha valaki bunkó, abban a tudatban élnek, hogy attól, hogy ők beszólnak egy tanárnak mennyire nagyfiúk, nagylányok. Azt hiszik, hogy 15 évesen ők ... a spanyolviaszt. Macus, vigasztaljon a tudat, hogy előbb-utóbb úgyis megmutatja nekik a helyüket az élet. Neked kitartást!

Gabella írta...

:( Én is nagyon sajnálom! Viszont félek is kicsit, hogy vajon az én gyerekeim is ilyenek lesznek? (Remélem nem, de ha ilyenek között lesznek, ők járnak rosszul...) :(

Anice kötős blogja írta...

Én is gondoltam, hogy mi újság, de én bízom benned, hogy őket is meg tudod szeretni úgy, mint azokat, akiket ott hagytál. Apám szokta mondani, hogy legyek ravaszabb, mint ők, mert:"Neked van több eszed,nem?" Bár ezt innen könnyű bepötyögni. Milyen jó is volna, ha csak fonalról lenne szó!

Anice kötős blogja írta...

Én is gondoltam, hogy mi újság, de én bízom benned, hogy őket is meg tudod szeretni úgy, mint azokat, akiket ott hagytál. Apám szokta mondani, hogy legyek ravaszabb, mint ők, mert:"Neked van több eszed,nem?" Bár ezt innen könnyű bepötyögni. Milyen jó is volna, ha csak fonalról lenne szó!

Babi néni írta...

Igazából gondoltam én is, hogy ilyesmi lehet, azért a szivecske a végén. :o(

Nem új dolog, amikor én jártam középiskolába, már akkor volt olyan, hogy a folyosón fojtogatta az egyik lány az ofőnket, mert közbelépett egy vitába. Pedig csupa lány járt a sulinkba (gép-gyorsíró szakmunkás és közgáz szakközép, 1989-ben történt). Nem tudom, mi lehetne a megoldás, de én is abban látom a bajt, hogy némelyik szülő mindent az iskolától vár, többek között a fegyelmezést is, ami az ő dolga lenne. Nem értik, miért nyegle a gyerek, hát miért nem csinálnak vele valamit a tanárok, de ha utóbbiak fegyelmeznek, akkor a szülőin megy a hisztéria, meg az igazgatónál a lobbi, hogy ne csapják már ki Renátót... És az igazgató meg ott tartja, pedig az iskola összes tanára utálja már a fiam osztályát emiatt az egy gyerek miatt, mert kommentálja az órát. Én meg kénytelen vagyok járatni a gyerekemet az iskolába, mert megszüntették a magántanulóságot, meg, ugye, a közösség... Pedig az ő eszével egy nyár alatt megtanulta a teljes évi anyagot, már alsóban is. Most meg Renátó poénjait tanulja és a tiszteletlenséget. Még szerencse, hogy van egy szűk kör, aki ezt nem tartja menőnek. És ez nem arról szól, hogy Renátónak milyen a származása, mert három másik ilyen származású gyerek is jár az osztályba, egyikük pl. a legjobb tanuló.

Sajnos ez a viselkedés már általános iskola végén is kezd kialakulni, a fiam néha meséli, hogy mit művel egyik-másik gyerek az osztályban, hát...

Renée írta...

Macus, te tudod, én milyen körülmények között próbálok tanítani. Ezeket naponta élem meg az intelligencia magas fokán álló kőműves tanulókkal. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ne azokat nézzem, akik ökörködnek órán, hanem azt a párat (tényleg egy kezemen meg tudom számolni!), aki próbál a maga szintjéhez képest teljesíteni! Próbáld meg te is ezt az oldalt nézni.
Eszköz pedig sajnos tényleg nincs a kezünkben. Gyakran érzem én is magam folytogató árban, ahonnan csak egy-két lélegzetvételnyi időre tudok felbukkanni a kétségbeesett kapálózás után.

Macus írta...

Igen, Reni, tudom.
Talán annyiban más nekem vagy inkább azért érzem annyira borzasztónak a helyzetet, mert még emlékszem a korábbi évekre, a korábbi gyerekekre, a korábbi körülményekre, amikor tényleg volt látszata a munkánknak, amikor alig volt pár renitens egy-egy osztályban(és persze ők se úgy, ahogy a maiak).
Úgy érzem, nem vagyok már tanárnak való, ez már nem az a világ, ahol én tanárként létezni tudok. De persze dolgoznom kell, mert nem lehetek "csak" anya és háziasszony. Most pl. a két kisebb beteg, majd holnap szépen elmennek együtt az orvoshoz, aztán vigyáznak egymásra, míg hazaérek. Szerencsére Vikivel a betegség neheze a hétvégére jutott..

MrsYarnart írta...

macus, 25 éve tanítok! tudnék én is mesélni... nekem talán szerencsésebb a helyzetem, mert csak angolt tanítok, azt pedig a legtöbben szeretik, vagy legalább fontosnak tartják. de őszintén, nem bánom, hogy úgy alakult, hogy évek óta nem tanítok magyart. nehéz lehet a számítógépek korában klasszikusok olvasására motiválni a gyerekeket. valahogy azért meg lehet a vadabbakhoz is találni az utat. gondolj csak a carter edző, az apáca show stb filmekre :)

Gönye Réka írta...

Nekem a kompetencia alapú könyvek sokat segítettek a magyartanításban. Feladatot megoldani csoportban szeretnek a középiskolások is, mert nem kell csöndben ülniük, erre nem is nagyon hajlandók. És így nem kell nekem a mindent tudó tanár szerepét játszani,hanem az együttműködőt, ezt jobban el is fogadják.

Amaranta írta...

Hát most összeszorult a torkom... nekem még csak most kezdi az általánost majd szeptemberben a fiam, és az ikrek még csak az ovit..., de ha már most ilyen gondok vannak, akkor mi lesz később?!?
Próbálj kitartani, és azokra koncentrálni, akik tanulni akarnak, ha mód van rá. De nem csaodálom, hogy eleged van belőle.

Ágnes írta...

Macus, kedves, egy zugolvasó tanár társ vagyok, aki hasonló típusú iskolában tanít magyart és történelmet. 254 gyereket tanítok és minden reggel felsorolom magamnak azt a 4-5 (!!) nevet, akik miatt érdemes aznap bemennem. A többi sajnos azon a szinten van, amit írtál. 4-5 név, iszonyatosan kevés, de vigasztal, hogy készülünk az országos Szép Magyar Beszédre, hogy helyezett az országos Implomon. De ez nekem kevés, mert annyi csoda és szépség lenne, amit szeretnék megmutatni, átadni nekik, de őket nem érdekli. Úgy elemezni egy novellát, hogy leszegett fejjel ülnek és juszt se válaszolnak egyetlen kérdésedre sem. A 33. percben majdnem sírtam. Azzal szoktuk egymást biztatni a suliban, hogy innen szép nyerni! De mikor nyerünk?

Macus írta...

Ági!

Biztosan nem véletlen, hogy kiléptél a névtelenségből. Köszönöm.
Épp azon vívódok egy ideje, hogy írjak-e. Hozzam ide a nyomoromat?
Gratulálok a versenyződhöz! Nekem itt most az sincs... Pedig milyen jó Sátoraljaújhelyen meg Gyulán a döntőben lenni... Még emlékszem.
Nem leszegett fejjel ül itt sok diák, hanem arénázik, hangoskodik... a többit le se írom. Igen, esz a fene, mert annyi szépről lemaradnak, annyi csodát mutathatnék meg én is nekik. És ma megfogalamzódott bennem, hogy én nem akarom ezt elfogadni, se megszokni. Nem!

Orsi írta...

Kedves Tanárnő!
Én így szólítom, mert nekem, mindig az marad. :-) Biztos vaqyok benne, hogy rengeteg kitartás kell hozzá, hogy a sok leépítő energia között az maradjon, aki, de ennek mennie kell. És csak támogatni tudom az utolsó mondatát. Csak kitartás! Én még emlékszem a keris évekre. Szerettem az óráit, melyek az irodalmon túl egy életszemléletről is szóltak. Az a sok plusz, amit ott kaptunk nagyban elősegítette személyiségünk kialakulását. Ezt köszönöm, és bízom benne, hogy ezt még sok-sok diák így fogja érezni!
Üdv: Boros Orsolya, egykori diákja

Macus írta...

Orsi!

Köszönöm. Nagyon. :))