2012. március 7., szerda

5

Nálunk ma szülinap van... a címből sejthető, hogy kié. Viki, a mi kis ajándékunk ma öt évvel ezelőtt született...
Az oviban, ahová most jár, nagy ünnep egy-egy szülinap. Egy cégen keresztül lehet a tortát intézni, akik ki is szállítják a rendelés alapján. A köszöntés ebéd után zajlik. A kis ünnepelt kiválaszthatja, ki legyen az a három pajti, aki köszönti majd. (Ez óriási dilemma, ebben volt a nagylány az este, de aztán ma változott a lista...) Ők felköszöntik, átadják az ajándékot, a többiek énekelnek neki, majd annyiszor éljeneznek, ahány éves a delikvens. Aztán elfogyasztják a tortát. Ahogy Viki mesélte, marcipán díszek is voltak rajta, azokat ő osztotta ki a többieknek. Ajándékot is kapott, egy kis plüss Malackát. Szuper napja volt ma az oviban. Ja, az is szokás, hogy visznek be egy képet a kis szülinaposról, amit kiraknak a falra, ahol egészen addig kint van, amíg új ünnepelt nem lesz. tegnap sikerült erre is felkészülni. Mint kiderült, Sanyi telefonján vannak jó kis képek, amiket általában olyankor készített, amikor Vikivel valamerre jártak. ezek közül egyikből lett a nagy kép, amit bevittek ma az oviba. (Ha majd itthon lesz, felteszem, annyira jó kép, vagyis annyira édes rajta a kis királylány.)

És milyen a szülinapos? Egyszerűen fantasztikus nagylány: értelmes, tüneményes, zabálnivaló, mégis vagány kiscsaj. Délutánra volt időpontunk az esedékes státuszvizsgálatra, ahol a doktor nénivel hirtelen megállapodtunk egy védőoltás beadásában. Amíg én átrohantam a szomszéd patikába kiváltani a receptet, addig ő ott maradt a doktornővel, elbeszélgetett vele, még énekelt is neki. Hozzáteszem, ő az új doktor nénink, akivel eddig kétszer találkozott. Az oltás? Az meg semmi volt. Egy rezzenés se volt. Olyan tüneményes volt, legszívesebben agyonpusziltam volna...

Mostanában láttam néhányszor egy reklámot, aminek egy felhívás a vége: olvassunk minden nap egy mesét gyerekünknek. Nálunk az esti mese sem mindig egy mese, de délután is szoktunk olvasni, ma pl. a Minimax magazin három meséjét is olvastam már, amióta hazajöttünk. Imádja a meséket. Nézni is szereti. A Minimaxon sok olyan mese van, ami bár mai, mégis van benne valami a régi idők meséinek tanító szándékából, ráadásul nem öldöklős. Ezekből is sokat tanul, az biztos. Ami a legjobb, hogy ha valamit lát ott, de nem érti, elmondja, megkérdezi, a magyarázatunkat megfigyeli, sokszor utána látszik, hogy megfontolja, majd megpróbálja a saját szavaival átfogalmazni, ami sikerül is általában. Mostanában a közlekedés is foglalkoztatja, séta közben a táblákat kérdezgeti. És a testünk működése is érdekli, arról is kérdezget. A szülinapi ajándékok között lesz is egy erről szóló könyv. (De pszt! Csak vasárnap lesz itthoni igazi köszöntés, akkor derül fény az ajándékokra.)

Nagyon kellett nekünk ez a kislány... Olyan jó, hogy van nekünk.




15 megjegyzés:

Mázsa Viki írta...

Isten éltesse a kicsi Királylányt! Most volt 4 éves, és már 5...rohan az idő!!!

Újságíró Világvégén írta...

Jó bizony..nélküle nem lenne az igazi. nagyon - nagyon boldog szülinapot neki, remélem, már neked is jobb a kedved.

Moncsi írta...

Boldog születésnapot Vikinek! :))

Névtelen írta...

Gratulálok és nagyon boldog születésnapot kívánok a nagylánynak!

Babi néni írta...

Nagyon boldog szülinapot neki! :o)

fevi írta...

Boldog Szülinapot Vikinek és Boldog közös életet Nektek! És olyan szép volt, az utolsó mondat..... Macuuuussss!

Annamari írta...

Boldog születésnapot az ünnepeltnek!

Limara írta...

Isten éltesse a Királylányt! Puszild meg helyettem is! :))

Timi írta...

Sok boldog szülinapot neki!

nöné írta...

Hosszút, egészségeset és boldogat, minden szépet és jót kívánok a Kicsilánynak, na és persze az egész Családnak!

Jutka írta...

Nagyon sok boldog születésnapot a kicsi lánynak!

Jutka írta...

Nagyon sok boldog születésnapot a kicsi lánynak!

bringa írta...

Isten éltesse Vikit! És puszilgasd agyon nyugodtan:D

Editfolt írta...

Boldog szülinapot nektek! Megszoktatok már a "nagyvárosban"?

Medora írta...

Így utólag is sok-sok boldogságos szülinapot a Kicsinek!