2012. december 23., vasárnap

Karácsony előtt

Nálunk az advent kétnaposra sikeredett...
Az utolsó hetek az iskolában nagyon sok eseménnyel, fáradsággal jártak.Az egyik hétvégén már Viki is kezdett betegeskedni (egész félévben nem volt pedig beteg), akkor meg rá akartam szánni az egész hétvégét Így lett, nagyon megérte, mert feltöltődtünk kicsit egymással. Persze Makóra se tudtam hazamenni, de úgy éreztem, kellek nagyon a kicsi lánynak (és ő is nekem). Az utolsó hét aztán már gyötrelmes volt, igaz, nagyon erőt vett rajtam a nátha. Szerdától már csak nehezen vonszoltam el magam Erzsébetre, későn jöttem, semmit nem tudtunk készülni.
Eldöntöttem, hogy nem idegesítem fel magam az időn, nem rohanok, nem hajszolom a többieket: ha szünet lesz, akkor együtt leszünk, pihenünk, közösen készülődünk. És így is lett.
Szombaton reggel későn keltünk, közösen (korai) ebédeltünk, aztán kezdtünk hozzá a laza készülődéshez.Megsütöttük a mézest és a vaníliás kiflit.Ma is haladgattunk, szépen csendesen (na jó, néha Bálintra rá kellett szólni, mert annyira kamasz néha...). Volt takarítás, mosás, kis sütés. Persze a névnapost is felköszöntöttük. A képeken a névnapos éppen a mézes készítésében segít.:



Nagyon nekigyürkőzött...
Izgatottan várja a holnapot, az újabb ajándékokat.

5 megjegyzés:

Kataca írta...

Vikinek boldog névnapot kívánok, és nyugodt, boldog, békés karácsonyt mindannyiótoknak :)

Eta írta...

Nagyon okosan csinálod, felesleges idegeskedni a készülődés miatt, úgyis minden elrendeződik. Legfeljebb nem lesz becsomagolva minden ajándék, na és. Spórolsz időt, pénzt, és még a szemét is kevesebb lesz. :o)
Szép karácsonyt, nyugodt, békés napokat kívánok, és sok-sok pihenést.
Vikinek ismeretlenül is gratulálok, sok boldogságot kívánok.

Jutka írta...

Viki kicsi lánynak sok, sok boldog névnapot kívánok!
A családnak békés karácsonyi ünnepet!

MrsYarnart írta...

isten éltesse Vikit, az egész családnak boldog karácsonyt!

Medora írta...

Boldog névnapot a kis ügyeskedőnek!És egyben boldog karácsonyt is! Remélem tudsz majd pihenni és kézimunkázni!