2014. szeptember 28., vasárnap

Telik-múlik...

Elmúlt az augusztus, elmúlik a szeptember is hamarosan, én meg nem írok ide..
Most talán mégis.
A nyár olyan volt, amilyen. Dolgoztam a szabadság alatt, mert úgy nézett ki, hogy lesz valami, ami újra megjelenik. Aztán a mai napig se szerződés, se semmi. Sajnálom, hogy így alakult. Fáradt voltam a szünet elején, fáradt voltam a szünet végén a pihenés hiánya miatt. 
Talán még rosszabbul esett, hogy így nem tudtam a kötős terveimet valóra váltani, pedig beszereztem hozzá a fonalakat, kitaláltam, melyikből mi készüljön... természetesen Vikinek.
A sulikezdés óta meg hogyan is lenne elég idő?
Elment egy magyaros kolléga a nyáron, az ő óráit is vinni kellett, mert nem lett helyette senki. A suli már nem intézheti ezt se önállóan, csak a fenntartó. Így hetente a saját óráim mellett még 4 plusz is bejött. Nyilván azt is rendesen kellett csinálni, ott is haladni kellett, dolgozatokat íratni, stb.
Ha minden igaz, a jövő hét végén lesz új kolléga.

A gyerekeknek is újra itt a suli. 
Bálint 12.-es, az utolsó előtti évet kezdi. Nyáron ő is sokat tanult. Mintha kialakult volna, hogy merre is menjen, így ráfeküdt a matekra, angolra. Olvasta a kötelezőket, sőt a szerzőkről is tanult egy kicsit előre. Most töriből meg spanyolból jár fakultációra, sok az órája, későn jön elő, hétvégén is tanul.
Viki szerencsére nagy örömmel jár továbbra is iskolába, de látom rajta is, hogy fáradt sokszor. Úgy intéztük, hogy 4 után semmi pluszra ne kelljen járnia,a zeneiskolát (előkészítő, szerencsére kijárnak a zeneiskolából a suliba) és a sportot is letudja a napközi ideje alatt. De csak sok ez a kis másodikosnak.

A kötős dolgaimról:
Most egy kicsit elszaladt velem a ló a nyáron fonalhalmozás terén. Azért a hazahozottakból készült is már ez-az. Fénykép az nem mindenről.
Amit mutatni tudok:
Egy Baharból készült darab:
Én ilyen megkésett vagyok. Idén kötöttem először Bahar fonalból. Szuper kis pamut. A mintát a ravon találtam: http://www.ravelry.com/patterns/library/ruffled-summer-top
Az ujját rövidebbre kötöttem, de nagyjából azért követtem a mintát. :)
Éppen két gombolyag kellett a fonalból.

Készült egy maxipulcsi/miniruha is közel 3 gombolyag Burcum Batikból, mert az gyorsan haladt a vastagabb fonalból, ráadásul úgy tűnt, mindjárt itt a hideg idő. Egy vállfás kép:


Semmi extra: felülről kezdtem, raglánujjú, simakötés, alul kicsit passzésra kötöttem. Szeretem a színátmenete és multicolor fonalakt, mert nem nagyon kell hozzájuk minta, de a színek váltakozás miatt mégse unalmas  a simakötés.

A legutóbbi Díva-tunika képét meg nem találom... Tegnap még megvolt...
Ha meglesz, felteszem. Ha lesznek fotók a többi elkészült darabról, akkor majd hozom azokat is.

Most pedig kicsit élvezem a csöndet. Vikit elvitte Ági kicsit kirándulni, így tényleg nyugi van. :)

1 megjegyzés:

Babi néni írta...

És mint mindig szépségesek!

Drukkolok, hogy azért megfizessék végül a nyári munkádat! Elég tapírság, hogy így beugrattak! :(