2010. július 1., csütörtök

Vénusz I.

Elkészült az Ercsu által tervezett Vénusz stóla első változata. Bár szerencsés nyertes voltam kétszer is, így került hozzám kék és sárga Napmadár fonal, most először tolnai egyágú fonalból kötöttem meg a Vénuszt, méghozzá bordó színűből.
A minta nagyon jól köthető, hamar félre lehet tenni a leírást, ezért is haladt gyorsan a kötés, miután nagy nehezen eldöntöttem, melyik fonalból kössem. Kipróbáltam többet is, mire a bordó tolnainál megállapodtam. Az meg valahogy kemény volt, az uruléc után - amiből Annamari kendőjét kötöttem - vastag is . Az éjjel aztán kész lett. Ahama segítségével (Kötősuli) az összeláncolás is meglett.
4 és feles tűvel készítettem, 156 g fonalat használtam el.
Mérete blokkolva: 190 cm x 40 cm (13 helyett 15-ször ismételtem a mintát.)

Némi részlet a blokkolás alatt lévő stólából:









Nekem nagyon tetszik az eredmény. (Remélem, valami látszik, bár a fotózás... hagyjuk.)
Megkötöm majd a másik verziót is, az biztos.
Egyelőre köszönöm a mintát Erikának, aki remélhetőleg még sok tervet készít nekünk stólára, kendőre.

Aztán belevágtam egy újabb kendőbe. Matilda készül egy olyan fonalból, amit Melinda festett. Persze vékony, mint a cérna, 1200m a 10 deka. 3-as tűvel fogtam hozzá, kb.700 szem lesz a tűn számításaim szerint, mire szép nagyra nő a kendő.
Most itt tartok:



Tervek: szép számmal vannak, főleg kendők és stólák, de őszre Vikinek is kell néhány ruhadarab.
Jó ég! Már július van, én meg augusztus 23-tól dolgozom...

20 megjegyzés:

Kriszta írta...

Wow, nagyon szép lett a Vénuszod!!!! És a Matildád is igencsak ígéretesnek mutatkozik :)
Ugye milyen hamar elrepül az idő? :)

Limara írta...

Macusom! Ez gyönyörű! csodaszép a színe, a mintája, nagyon ügyes vayg!:))

Vera írta...

Gratulálok, nagyon szép lett, a szine is szemet gyönyörködtető.

Melinda írta...

Ó, de szép lett a Vénuszod! Félelmetes tempóban ontod magadból a kész gyönyörűségeket!:)
A Matildát is nagyon várom - kicsit önös érdekből is, de ez, azt hiszem, megbocsájtható...;):x

ercsu27 írta...

Nagyon szép lett, köszönöm, hogy megmutattad. Majd szeretnénk egy Galériába összegyűjteni az összeset.

Macus írta...

Köszi a dicsérő szavakat. Igazából ezért is érdemes csinálni ezt az egész blogos dolgot.

Ercsu!
Igyekszem egy nagyobb képet csinálni, ha kiszedem a tűket.

Melinda!
A kasmíros gyönyörűséggel haladtam, már nagyobb valamivel, és nagyon szép lesz!

zazálea írta...

JÓ a színválasztás, nagyon is jó, az idő pedig....? Tünékeny. 48 óra, az kellene. :o)

Karina írta...

Kedves Macus!
Bár már jól megdícsértek előttem is, nem bírom szó nélkül hagyni ezt a stólát! Én is meg szeretném kötni, de bevallom még a gyakorlásnál és a trükkös szemek begyakorlásánál tartok. Vagy még ott sem, 3x fejtettem vissza az egészet. :)
Szuper vagy!!!!

Macus írta...

Karina!
Nem ördöngösség a kötés, ahogy a horgolás sem. Biztos vagyok benne, hogy meglesz az a stóla nálad is. Aki olyan szépeket horgol, annak a kötés se lehet probléma.

Rita!
Igen, az időtényező...

Kriszti írta...

Nagyon szép lett a Vénusz-od.

A Matilda is ígéretesen kezdődik. Gyönyörű fonalat festett Melinda.

egycsipet írta...

Gyönyörű lett a stóla! :)

Jutka írta...

A gyönyörűséges kendők és stólák elveszik az eszemet én is megszeretném mind kötni:)
A varázslatos az az egészben, ha élőben látod, megfogod és tapogatod! Már nincs menekülés, fertőzött vagy:)

Csilla írta...

Szép lett a stólád! Készül ám az enyém is lassan :) a kendő is igéretes mint ahogy az orhidás is csodás lett!

Macus írta...

Lányok, köszönöm!
A Matilda azóta növöget szépen.

Igen, Melinda szépet festett, mint mindig.

Csilla!
Várom a képet a tiedről!

Irenka írta...

Nagyon tetszik a Vénuszod és alig várom, hogy többet lehessen látni a Matildádból! Bár amilyen tempóban haladsz, így munkábaállás előtt, azt hiszem, nem kell sokáig várni.:)

Macus írta...

Irenka!
Neked is köszönöm. A Matilda halad, már ötször megvan a csipkeminta, 250 körüli szem van a tűn, de még nagyon kicsi. Hiába: vékony a fonal és vékony a tű.

ercsu27 írta...

Macus drága, kérlek küldj egy szép képet a stóláról Barka Gabinak, várja a Vénusz Galériába.

Piszke írta...

Macus, hihetetlen tempót diktálsz! :) De érthető, hiszen időkorlátos a dolog. Kívánom, hogy ebbe az egy hónapba még sok örömet hozó szépség férjen bele!
A Vénuszod is és az Orchideád is csodaszép lett!

Macus írta...

Piszke!
Igen, úgy érzem, kevés az idő... :(( Mindjárt itt a tanévkezdés nekem is.

Strugamano írta...

aahh!