2010. augusztus 12., csütörtök

Pakk


Hamarosan kezdjük az újabb évet a fonalfalásban. Van készletem rendesen, de a biztonság kedvéért még beszereztem egy kevéskét. Amióta újra nagy kötős-horgolós lettem, az interneten sokat nézegettem/nézegetem az aukciós oldalakat. Ennek köszönhettem pl. a gyönyörű piros csipkéhez való gyapjú fonalat, amiből még tavaly egy stóla készült. Potom áron jutottam hozzá az eredeti csomagolásban érkező német fonalhoz. Azóta már sokszor vettem hasonló módon fonalat. Most is így tetszett meg egy eladó sok gyönyörű olasz fonala.

Ez a kék színátmenetes fonal Bálint kívánságára került a birtokunkba. Takaró lesz ebből is, horgolt. 50 % gyapjú, 50 % műszál az összetétele. A színe valamivel tompább, bár nekem ez is tetszene. 3300 volt kilója.


Ebben a csomagban is félgyapjú fonal van, ami nagyon puha. Gondolom, a képen látszik, hogy több színből állnak a gombolyagok, egy-egy szín jó hosszan van festve. Még nem tudom, mi lesz belőle, de nagyon megtetszett. 1900 volt a fél kiló.

Ugyan nem kért meg rá senki, de mivel nagyon szépek a fonalak, gondoltam, megmutatom őket, sőt írok egy kicsit róluk. Az eladónak egyébként van sok pamut fonala fent, de Kid mohair is van, szebbnél szebb színekben. Akit érdekel, nézzen szét, legalább gyönyörködjön a szép fonalakban.

11 megjegyzés:

Compot írta...

Ez tényleg jó vásár!
Ha szabad tudni, hol vannak ezek az oldalak?

Persze, biztosan tudnom kellene, de...

Macus írta...

Ez most a vatera.hu oldal volt.(Itt most vásároltam először) Szerintem biztosan látsz te is jókat jó áron.
A teszvesz.hu-n szoktam vásárolni régebben. De van még pár hasonló oldal.

sárgavirág írta...

Köszi a tippet, szépek a fonalaid:)

Soleil írta...

Macus, nagyon szépségesek az új fonalaid! Lehet, hogy nekem is be kellene szállnom az idei fonalfalóba, hátha az majd inspirál arra, hogy ne csak elkezdjek dolgokat:-D
"Ugyan nem kért meg rá senki" - megint a kétségeid. Ha kérünk, ha nem, csak írj minél több dologról, alkoss és mutogass! Mi meg olvasunk - csak néha lusták vagyunk/vagyok kommentelni -, s gyönyörködünk a munkáidban:-)
Én még sose mertem vateráról meg ilyen helyekről vásárolni, pedig vannak olyan jó dolgok.

Irenka írta...

Nagyon szépeket spájzoltál! Jó kötögetést hozzájuk. Aztán mutizd, mi pedig jókat gyönyörködünk :-)).
A vaterán azt kell beírni, hogy olasz fonal? Mintha már jártam volna arra...

Macus írta...

Soleil!
Gyere te is fonalfalni!!

Irenka!
Én úgy szoktam keresni, hogy "fonal" vagy "kötőfonal". Éppen most tudtam meg Ágitól (akitől a fonalak származnak), hogy nagyon szép új fonalakat tesznek fel hamarosan, a jövő héten is hoznak megint.

Lehet, hogy előttünk, fonalimádók előtt le kéne tiltani bizonyos oldalakat...

Marcsimami írta...

Szia! :)
A Vaterán én is vettem már fonalakat Ágitól és nagyon meg vagyok elégedve velük. Sőt... nekem is van abból a hosszan festett pihepuhából. Kíváncsi voltam, hogyan követik egymást a színek, így kötöttem belőle egy hatalmas kendőt, amelynek csak az aljára tettem csipkebordűrt. Isteni érzés, nem tudok betelni vele, így rendeltem még egy csomaggal. :-)))!!!

Mázsa Viktória írta...

Ágitól én is vásároltam a vaterán, sikerült kifognom egy csomag 87%-os gyapjú, 13% műszál fonalat, valami hihetetlen puha, imádom. És 2500 ft volt a fél kg. Érdemes benézni hozzá, szebbnél szebb fonalakat árul!

Gabella írta...

Nagyon tetszenek! Én is nézegettem épp valamelyik nap, csak hát nincs rá keret... :(

Macus írta...

Marcsimami, Viki!
Örülök.

Gabella!
Majd lesz, biztos vagyok benne.

Anice kötős blogja írta...

Jó "kapásod volt", szépek a fonalak!