2013. október 26., szombat

Vikinek

Az utóbbi időben rossz útra tértem... Na nem úgy igazából, csak a kötés-horgolás terén. Nem elég, hogy sok fonalat vettem, pedig van még bőven régebbi, több darabba bele is kezdtem, aztán némelyiket félretettem, gyorsan horgoltam egy-két kendőt, a megkezdettek meg várakoztak a kosárban vagy a lakás más pontján.
Most viszont befejeztem két Vikinek elkezdett darabot és egy sálat/stólát. Az utóbbi blokkolásra vár, addig csak a két kötött felsőt mutatom.
Az egyik egy nagyon puha, finom akrilból készült, amit Gyalus Katitól szereztem be a nyáron.
Egy teljesen egyszerű  simakötéses felső lett, alul néhány sor lustával, fent szintén. A fonal festése miatt nem is igényelt mintát. A nyaka és a karöltő kapott néhány sor rövidpálcát. 4-es tűt használtam hozzá.



A másik felső anyaga Alize Cotton Gold fonal. Nagyon szeretem ezt a fonalat, kellemes a tapintása, puha, jó vele kötni is, horgolni is. A tunika mintája a 200 minta babatakaróhoz című könyvből van (51-es minta, Pasztellhullámok a neve). Nagyjából a karöltő magasságában simakötésre váltottam, a nyakkivágás alatt pedig lustára. Így nem kellett a nyakát körbehorgolni :) A karöltő 3 sor rövidpálcát kapott.




Az alja kis csücskös lenne, de ez se volt még mosva, kitűzve. ha az is meglesz, látszani fog a cakkos alja.

3 megjegyzés:

Jutka írta...

Csinos Viki:).... és mennyire megváltozott, kezd kislányból, nagylányossá válni!

Mázsa Viki írta...

Nagyon tetszik a sárga is, de az az Alize tunika mindent visz!!! Úgy látom ez Vikica igazi színe, annyira jól áll neki! Szerintem egy ilyet én is kötök Boginak, annyira tetszik!

Zsuzsa írta...

Juj de jók ezek a tunikák! Kimondottan hasznosak ebben az időben :-)