2011. december 23., péntek

Nálunk

A"nálunk" most érdekes fogalom. Átmenetiségben élünk, nem költöztünk el teljesen. Még nem.
Persze nincs itthon minden, mert van, ami otthon maradt még.
Kicsit kempingezős a készülődés. Amit otthon megsütöttünk előre (aprósütiket), elhoztuk. Itt ma csak olyan édességek készültek, amiket még sütni se kellett? Zserbó golyó, Rumos-diós fehér csoki golyó, Raffaello. Semmi bejgli, zserbó stb. Jó lesz ez így. Semmi őrült rohanás, kapkodás.

Sok csend, már ami a tévét illeti. Van, de alapszinten működik, nem túl jó minőségben. Majd ha a szolgáltató ideér, lesz rendes, nézhető tévé (csak sajnos sok jó műsor akkor se várható). Ilyenkor pedig szeretek tévézni: jó kis karácsonyi filmek, amiket ezerszer láttam, de még egyszer szívesen megnézem.

Ma még el kellett mennünk bevásárolni. Nem sikerült túl korán indulni, 9 is elmúlt már. Kicsit aggódtam is, hogy tömeg lesz az Auchanban. De nem volt. A halas sor az tényleg kilométeres volt, de minket az nem érintett. Simán lehetett haladni mindenhol, a pénztárnál talán ketten voltak előttünk. Úgy látszik, errefelé mások a szokások. Ugyanis amikor kifelé jöttünk (fél 11 körül), akkor ment befelé a tömeg. Azt hiszem, a korán és a későn fogalmát is át kell gondolnom...


Nálunk ma is ünnep van. Olyan jól választottunk nevet a kislányunknak, hogy neki egy nappal hamarabb kezdődik a karácsony. Már reggel fel akartam köszönteni, de azt mondta, hogy majd ebéd után. Aztán persze alig győzte kivárni, hogy befejezzük az ebédet...

Ma délutáni párbeszéd:
Bálint: Milyen zenét hallgassunk?
Viki: AC/DC-t!

És most egy gyors váltás:



Szép ünnepet kívánok minden erre járónak!!


8 megjegyzés:

Mázsa Viki írta...

Boldog névnapot kicsi Druszámnak, valamint boldog karácsonyt az egész családodnak!!! Sok puszi!

fevi írta...

Isten hozott Benneteket! Az itthon és otthon fogalmak talán örökre zavarosak maradnak. De az is lehet, hogy gazdagok vagyunk, mert nekünk több otthonunk van!!! Boldog karit Nektek! Érezzétek otthon magatokat, mihamarabb! És Vikinek boldog nevenapot! csók csók csók

Újságíró Világvégén írta...

Boldog Karácsonyt Nektek, én azt hiszem, Viki a legszebb ajándékot kapta tőletek :)

Babi néni írta...

Boldog névnapot Vikinek és boldog karácsonyt mindannyiótoknak! ♥

nöné írta...

Minden szépet és jót kívánok Vikinek! Az egész Családnak pedig békés, meghitt, pihengetős karácsonyi ünnepeket!

Ildifolt írta...

Boldog névnapot az ünnepeltnek, és békés, boldog karácsonyt kívánok az egész családnak! Ildikó

Annamari írta...

Boldog Karácsonyt! A kétlakiság olyan mindegy, ha együtt a család :)

Medora írta...

Boldog, békés karácsonyt kívánunk Nektek!