2012. május 20., vasárnap

Viki a cicával


Ma Viki a Pólusban volt Apával, hogy én addig is nyugalomban tudjam javítani az érettségiket. A Minimaxnak volt rendezvénye, ahol gyerekbarát programok várták a kicsiket. Le is lehetett fotózkodni a csatorna kabala állatkáival. Viki csak a cicával akart. (A kép telefonnal készült.)

Én pedig estére készre javítottam az egyik osztály dolgozatait. A szaktanári értékelést már nem bírom megírni, mert hirtelen nem sikerül épkézláb mondatokat alkotnom...

Van még egy osztálynyi szövegalkotás, de kétlem, hogy péntekig elkészülök a javítással. (Pedig akkor odalesz a jó kis pünkösdi hétvégém is, persze nem először.) Amikor a suliból hazajövök, alig vagyok az agyamnál. Mostanában nem is nagyon hagyok megjegyzést szinte egyik blogban sem, mert valószínűleg nem tudnám visszafogni magam, esetleg nem tudnék kellőképpen árnyaltan fogalmazni (talán nem is akarnék), a végén még megbántanék valakit akaratlanul is.

Gondolom, a sorstársaimon kívül mennyire érdekel ez bárkit is, de ez az én naplóm, leírom. Legfeljebb nem olvassa senki.

De aki eljutott idáig, annak néhány érdekes ötlet, amiket most olvastam:

Arany János Tetemre hívás c. balladája kapcsán például megtudtam, hogy Kund Abigélt a végén üldözi Bárczi Benő apja, ráadásul énekelnie kell; az apa király volt; Kund Abigél leszúrta a 25 év körüli fiatalembert; a ballada vége vidám;

Karinthy két felelős karcolatának műfaja elbeszélő költemény; a jó tanuló lány, aki kikezdett a tanárral; a tanár szemezett vele; a jó tanulót Polgár Ernőnek hívták; két tanár van;

etc.


 


3 megjegyzés:

Újságíró Világvégén írta...

a balladák határozottan vidám végűek szoktak lenni, nem is értem, min csodálkozol :)
egyébként gyanítom, sokat kellett gondolkodnia, hogy mi lehet a karcolat műfaja, mire az elbeszélő költemény mellett döntött.....
kitartás, együtt érzek veled...

Moncsi írta...

Ha bevezetik az új alaptantervet, vagy mi a neve, még furcsább ötletek is lesznek, Macus. Még kevesebb kötelező olvasmány, hadd butuljon a magyar...

Strugamano írta...

Picicica helyett Piciviki-Nagycica :D