2011. április 3., vasárnap

101.

Nem nagyon szoktam nézegetni a blog "információs hátterét", de amikor most beléptem, láttam, hogy eddig 100 bejegyzést írtam ide. Talán meg is állhatnék egy pillanatra.

Aki már korábban is ismert, tudja, hogy ennek a blognak volt egy előzménye, amit elhagytam, és átköltöztem ide. Nem tudom már, ott hány bejegyzést írtam, de majdnem egy évig ott vezettem ezt a naplót. Mivel az egy egészen másfajta felület volt, többen örömmel üdvözölték, hogy én is blogspotos lettem. Én is örülök, hogy köztetek lehetek. :))

Nem készítek statisztikát, de talán egy játék illene ide.
Persze nem tudom, hányan szeretnének tőlem ajándékot kapni. Arra gondoltam, hogy két ajándékot is felajánlok. Az egyik kreatív, a másik lehetőséget ad a kreatív tevékenységre. Az első egy általam készített darab, pl. kendő, sál, stóla, esetleg horgolt sapi lehetne (erről megegyeznénk a nyertessel), a másik pedig egy csomag szép fonal, amiből a nyertes alkothatna valamit. Van a szekrényeimben kész darab nem egy, ami csak arra vár, hogy gazdájuk legyen és persze fonalkészletem is van bőven (szépek, jó minőségűek).

Akkor induljon a játék!

Aki szeretne tőlem bármelyik ajándékból, legyen szíves hagyjon itt egy megjegyzést, amelyben megjelöli, melyik ajándékot szeretné (mindkettőre is lehet nevezni). Semmi más feltételt nem szabok. Igazából csak szeretnék ajándékozni...

Jelentkezési határidő: április 9. (szombat) éjfél.

A személyesebb ismerőseimnek üzenem, hogy ők is nyugodtan jelentkezzenek! Azok, akik távol laknak, szintén bátran jelentkezzenek, szívesen postázom a nyereményt.

22 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jajj, de jóóóó! Én bármelyiknek nagyon-nagyon örülnék, így mindkettőre benevezek! :)

Zsófi írta...

Gratulálok a 101-hez! :-D

A fonalra neveznék, ha lehet. :-D

Mázsa Viki írta...

Gratulálok Macusom a 101 bejegyzéshes!
Bármelyik ajándékodnak nagyon örülnék, így én is beneveznék mindkettőre. :)

Eta írta...

Én is bármit szívesen vennék. :o))

Irenka írta...

Gratulálok a blogodhoz!
Szeretem az ilyen egyszerű játékokat, köszönöm a lehetőséget, akár fonalnak, akár "készterméknek" örülnék.

Babi néni írta...

Gratulálok én is az újra 100-hoz! :o)

Én sálat vagy stólát szeretnék. :o)

fevi írta...

Macuském,
gratulálok, és ki nem hagynám a jelentkezést. Mi másra, mint egy késztermékre a Te két csodás kezecskéd által készített remekműre.

Kataca írta...

Gratulálok a sok bejegyzéshez!
Igen, mióta átköltöztél ide, rendszeresen olvaslak, előtte csak néha
:)

Szeretnék játszani Veled, mindegyik ajándéknak örülnék...

Kati írta...

Gratulálok a 101-hez.
Mindkettőre benevezek. Anyeremény pedig lehetne meglepetés.

Valcsi írta...

Gratulálok!
Mindkét ajándékodnak örülnék!

Medora írta...

Ha angyal lennék, akkor most azt írnám, hogy én nem kérek semmit, mert így több mindenkinek jut a Te tökéletes alkotásaidból, én szerencsés tulajdonosa vagyok egy stólának tőled. De én egy önző dög vagyok és egy csomó mindent szeretnék még kapni tőled! Főleg horgolt virágot a táskámra. Jelentkezem és gratulálok a 100-hoz!

egycsipet írta...

Igen, igen, én szeretnééék játszani! :))) Gratulálok a szép számhoz! :)

Én az elsőre neveznék, az általad készített darabra.

Kriszta írta...

Én is, én is, én is :D :))))) Nevezek mindkettőre én is!!!!!

Soleil írta...

Gratulálok én is a 101. bejegyzéshez. Mindig olvaslak, már az előző blogodat is, csak ritkán kommentelek:-)
Én is szertnék tőled ajándékot, s mindegy, melyiket, mindkettőnek nagyon örülnék.

Jutka írta...

Még egy telhetetlen nevező mind a kettőre (azért egy kis fonalnak is nagyon, nagyon tudnék örülni:)))

Kata írta...

Én is gratulálok a 101-hez és jelentkezek a játékra!Bármelyik ajándéknak nagyon örülnék.

Ami írta...

Gratulálok a 100-hoz! És már várom a következő 100-at :)

Éééés, én is jövök játszani :))))
Bármelyik verzió.

Most nagyon izgulok!
puszi

Kisnyul / Andi írta...

Gratulálok a kerek számhoz!
Gyönyörködöm a kendőkben, sálakban baktusokban nálad. (egyel már magam is próbálkoztam, de mindig jön valami ami fontosabb)

Én a fonalra neveznék be a játékodban.

Köszönöm a lehetőséget!

Újságíró Világvégén írta...

no, akkor - ha lehet - jelentkeznék én is - kitaláltam, mit szeretnék... gyűjtöm a négylevelű lóheréket holnaptól:)

Csilla írta...

Gratula a 101 bejegyéshez és még sokszor százat kívánok.
Jelentkezem én is, én inkább fonalra vágyom.

Editfolt írta...

Szia! Én tudom Te ki vagy és talán Te is ismersz. Gratulálok a bejegyzésekhez és kitartást kívánok ebben a kisvárosban. Én is kötöttem régen. Az ajándékok helyett én kérlek nézd meg a blogom és ha tetszik ajánld nálad! Szép napot! €dit

Boboce írta...

Kb. huszadszor jövök vissza, hogy írjak pár sort. Talán még beférek játszani (23.13 van ...)

Nagyon nagy öröm nekem a blogodat olvasni, csodálni a sok szépséget, amit alkotsz. Ennek egyenes folyományaként egy alkotásra pályáznék én is..!