2011. április 4., hétfő

Zene és nosztalgia

Biztosan láttátok már a reklámot, ami egy új sorozat megvásárlására buzdít. A sorozat részei 1990-től éves lebontásban emlékeznek az elmúlt 20 évre. Az első részt megvettem (az első mindig olcsóbb, mint a többi). Eldöntöttem, hogy azt a két részt még megveszem, amelyik arról a két évről szól, amelyikben a fiúk születtek.

Az elsőt persze jól tudom a suliban is használni, a rendszerváltásnál lapozgatják a gyerekek is.

Az 1991-es részt ma beszereztem ... és igen, miközben a gépen dolgoztam, a mellékelt CD-ről szól a zene. 15 sláger 1991-ből, köztük sok kedvencem: a New York, New York a Tátrai Bandtől, Chris Reától az Auberge, két szám a Scorpionstól (az egyik a Wind of Change), aztán Bikini, Beatrice (tudjátok, 8 óra munka..) és Roxette és Republic...
Annyira jó ezeket a dalokat egymás után hallgatni... És közben kénytelen voltam a munkát abbahagyni, mert újra éreztem belül azokat a fantasztikus, sokszor felkavaró érzéseket, amiket először akkor éreztem. Például amikor megtudtam, hogy babát várok, aztán amikor meghallottam, hogy az én kisbabám felsír december 18-án hajnalban, egy hosszú éjszaka végén.

És emlékszem arra reggelre is, amikor először jött be hozzám órát látogatni a főnököm éppen aznap, amikor az Öböl-háború megkezdődött.
Abban az évben halt meg Freddy Mercury.
De arra nem emlékeztem, hogy abban az évben vezették be az 5000 forintos bankót...

Épp a Wind of Change szól...

Ez kicsit mélabúsra sikeredett... De olyan jó volt kicsit emlékezni... Mivel nincs itthon, akivel közösen emlékezhetnénk, veletek osztom meg, ami eszembe jut. Köszönöm, ha elolvassátok.

7 megjegyzés:

Babi néni írta...

Szeretem az ilyen emlékeket olvasni. Köszönöm, hogy megosztottad velem is. :o)

Névtelen írta...

1991... számomra is nagyon szép év volt.. Milyen furcsa, hogy már 20 éve eltelt azóta..

Irenka írta...

Elolvastam. Jólesik néha egy kis nosztalgia (erről van szó?), én is így vagyok ezzel.

Kisnyul / Andi írta...

Én 1995-re várok. Akkor jöttem össze a férjemmel. :)

Anice kötős blogja írta...

Nagyon szép év volt, meghatódtam, miközben olvastam a soraidat!

libi írta...

Én is elhatároztam, hogy megveszem azt a két évet, amikor a fiúk születtek. '93 és '98

atira írta...

Jó volt olvasni .