2010. június 1., kedd






Nagyon jó volt a délelőtt!
Marcsi finomságokkal várt (kiemelem az ottlétünk alatt sült Hajtoványt...), aztán persze többet dumáltunk és nevettünk, mint kötöttünk. Különben is tud kötni, csak a kendőkötéssel ismerkedik most. Olyan érdekes: mi egy suliba jártunk, ugyanaz a tanárnő tanított kötni, ugyanúgy szedjük fel a szemeket, kézről.
Közben a kötés kapcsán felmerült, hogy itt is kellene egy nyilvános helyen való kötős (horgolós) összejövetel, ahova csatlakozhatnának a helyeik, illetve azok, akik el tudnak jönni. A részleteken még gondolkozunk, aztán meghirdetjük. Marcsit rengetegen olvassák, sok közelben lakó is, egy kis kötögetős banda összejön majd. Részletek hamarosan.
Marcsi, Timi és Dóri új barátok nekem, de ez már nem érződik a kapcsolatunkon. Jókat tudunk beszélgetni akármiről. Most főleg jót tettek nekem.
És... Marcsi/Limara hozott régi kötős újságokat a tesójától. Azokat is lapozgattuk. Sok jó ötletet merítünk belőlük. Az egyikben szuper kötött kislányruhákat találtam. Vikinek jó lesz.
Az egyik képen ő látható. Betekerte magát egy régi ágytakaróba, és cumikál. Most tanulta meg az ujjai nevét, és a jobb hüvelykujját néha szopisnak hívja, nem véletlenül...

16 megjegyzés:

Kriszta írta...

De jó, nagyon aranyos a szopis ujjával :))) Az újságok is klasszak lehettek, én is nagyon szeretem lapozgatni őket :) A taliért meg külön irigykedem :)))))

nöné írta...

Gondoltam Rátok délelőtt, és bíztam abban, hogy jobb kedvre derülsz!! Éééés közben Marcsi legújabb receptjét, a hagymácskát készítettem:o)
Kötős újságok csodajők, a Legújabb olasz kötött nekem is megvan.
Viki, mint mindig, most is aranyos. De miért is nem egy sk. takaróba burkolózik a hölgy??:o))

Limara írta...

Olyan jó volt, hogy itt voltatok!:)) Ebből rendszert csinálunk, néha kötünk, néha sütünk, néha csak dumálunk (megérkezett a kemence is közben). Meséltem a férjemnek a nyílvános kötést, alig nézett zizinek:))))

Ami írta...

Mindjárt megzabálom a kislányodat :DDD annyira cukor!

Macus írta...

Köszi mindent mindenkinek!

Nöné! A saját készítésű takarókból kettő a mienk, az a gyerekszobai ágyakon van, ahogy kell. A franciaágyra még nem készült takaró (de terveim között szerepel). Az újságok tényleg szuperek!

Marcsi! nekem az orvos is ezt írná fel depi ellen.
A nyilvános kötés ügyében írtam mélt. Közben kisült itthon is a hajtovány.Imi meg vigyázzon, mert egy csomó tűkkel felszerelt amazon nagyon veszélyes tud ám lenni...

Ami! Köszi, szerintem te is imádnád a csajt, ha ismernéd. Épp most kunyizza a bátyjától a jégkrémet, miután a frissen szedett epret már befalta, a Hajtovány meg még meleg.

Melinda írta...

Örömmel olvasom, hogy már jobb a kedved!!!:x:x:x
Kicsilányod huncutból van!,D

libi írta...

Szia Macus!
Örülök, hogy tudod hasznosítani az újságokat. Már rágóta rakosgatom jobbra, balra. Nem volt szívem kidobni, de én már nem használom őket. Még főiskolás koromban én is sokat kötöttem. Ugye milyen jó, hogy ilyen sok dolgot megtanultunk anno a suliban?!Kötni, horgolni, varrni...

libi írta...

Örülök, ha tudod használni az újságokat! Régen én is sokat kötöttem, de már nem használom őket.

Macus írta...

Libi!
Köszönöm, nagyon. :))

Macus írta...

Melinda!
Az nem kifejezés, hogy huncutból van...

Irenka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
egycsipet írta...

Örülök a feltöltődésednek, jó olvasni. :)

Macus írta...

Irenka!
Igen, szuper volt!
Vikinek amúgy tényleg nem áll jól a szeme, mert kancsal. De ez átvitt értelemben is igaz.
Igen, én ilyen jó helyzetben vagyok, rendszeresen kóstolgatom Limara finomságait.

Egycsipet!
Én is örülök.

Irenka írta...

Bocs! Nem úgy értettem, csak a huncutságra! Nehéz ez az írásban-kommunikáció, igazán-igazán, nem úgy akartam, csak átvitten!

Irenka írta...

Kellemes lehetett ez a délelőtt, örülök, hogy jobb kedvre derültél.
A kislánykád nagyon tündéri, igazi kis huncut lehet!
Te igazán, élőben, kóstolhattad Limara sütijét?!

Macus írta...

Irenka!
Nem írtál semmi rosszat! Tudom, hogy átvitten értetted! A kancsalságot nem tudhattad. Sokszor nem is látszik,nincs mindig rajta a szemtakaró, de azzal meg még huncutabb a kis boszi.