Részlet a készülő csíkos takaróból:
Mivel a délutáni mondataim nyomán többen is nagyon kedves megjegyzéseket írtak, úgy gondoltam, egy újabb bejegyzést írok. Ha meg írok, csak mutassak is valamit, nem?
Ez lesz a csíkos takaró. Jó nagyra terveztem, ágy szélességűre vagy inkább nagyobbra. Már készen van kb. kétharmada. Csak az a baj, hogy lassan szaporodnak a sorok...
A délutánihoz:
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki kedves szavakat írt nekem. Egyszerűen csak dilemma volt bennem. Négy itthon töltött év után nagy változás előtt állok, és sok részletét átgondolom az életemnek. Amúgy is rengeteget változtam ebben a néhány évben. Nem gondoltam, hogy 40 körül /fölött ilyen nagy változás mehet végbe egy emberben, de megtörtént. Viki születése váltotta ki, aztán ehhez sok egyéb tényező adódott. Mindenesetre ma másként szemlélem az életet, a családot, az embereket, a munkát, a gyerekeket, mint régebben.
Ráadásul az a sok új ismerős/barát, akit az internetnek köszönhetek, szintén megtanított valamire, ill. eszembe juttatott valamit. Nem biztos, hogy (csak) az a barátod(vagy tényleg barátod az), akivel rendszeresen találkozol (főleg akkor, ha a munkahely a találkozó színtere, ahova egy ideje nem jársz és ahol a férjed kicsit igazgató is volt, aztán meg nem). Sőt: a netes ismeretségek is személyessé válhatnak, barátsággá mélyülhetnek. Ezeket a kapcsolatokat szeretném megőrizni, bővíteni, hiszen néhány számomra nagyon kedves "virtuális barátnővel" még nem sikerült személyesen találkozni. De ami késik, nem múlik.
A blog amúgy szándékom szerint olyan lenne, mint a régi: kötős-horgolós, sütős-főzős, olvasós és beszélős. Tudom,vannak, akiknek a könyves bejegyzések hiányoznak. Most bátor leszek és megvallom itt, hogy az elmúlt pár hétben nem olvastam végig egy könyvet sem. Még magam előtt is szégyenkeznék emiatt, ha nem tudnám, hogy minden évben van egy időszak, amikor nem olvasok. Olvasok persze a neten újságot, blogokat, miegymást, de úgy igazi könyvet nem. Most van idén ez a periódusa az évnek. De a napokban kezdtem érezni, hogy hiányzik. Elő is vettem egy könyvet, de nem olyanra vágytam, így félretettem. Holnap el is megyek talán a könyvtárba szétnézni, válogatni és aztán olvasok megint. Aztán pedig írok. Úgy tűnik, a munkahelyemen most inkább történelmet kell tanítanom, mint magyart, akkor pedig majd ... itt jól kiélem magam. :))
Hú, nagyon hosszú lett, de még muszáj egy kis "vikiséget" leírnom:
Valamiért ez a csókolózás téma nagyon izgatja. Már megbeszéltük, hogy ha majd nagy lesz, akkor csókolózhat. Most mindig ez a kérdés:
"Anyuka (újabban így szólít, és annyira édes, ahogy magától ezt a megszólítást választotta), ha majd nagy leszek, csókolózhatok?"
Válasz:" Igen, majd egy fiúval, akivel megszeretitek egymást."
Viki: "Amikor majd szerelmesek leszünk?"
Imádom.
Ez jó végszó. (Lehet, hogy mégis írnom kéne?? A kérdés nem komoly.)
